Berezeltek a magyarok az új babavárótól: 2023-ban ilyen még nem történt, az élelmesek azonnal léptek

Pénzcentrum2023. december 6. 10:01

A hét elején ismertettük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) októberre vonatkozó lakossági hitelezési adatait, melyekből kiderült, hogy a nyári hónapokhoz képest a lakáshitelek és a személyi kölcsönök esetében is visszaesést hozott az ősz. A babaváró hitel azonban kivételnek számít - a konstrukció esetében az idei év legerősebb hónapjainak bizonyult a szeptember és az október. Ráadásul idén most először fordult elő, hogy az új szerződések értéke meghaladta az előző év azonos időszakában kihelyezett hitelek összegét.

2023 októberében 29,3 milliárd forint volt az újonnan kötött babaváró hitelek szerződéses összege, ami az idei év legjobb eredményének számít. Korábban a szeptemberi hónap számított a legerősebbnek – a mostani eredmény azonban még ezt is 16 százalékkal felülteljesítette (25,26 → 29,30 milliárd forint).

Érdemes azt is felidézni, hogy minimális mértékben ugyan, de augusztus – szeptember vonatkozásában is emelkedés volt megfigyelhető a babaváró hitelek esetében, így az általunk vizsgált három hiteltípus (lakáshitel, személyi hitel, babaváró) közül ez az egyetlen, amelynek egyelőre nem visszaesést hozott az ősz.

Loading...

Ráadásul az októberi eredmény volt idén az első, amely a tavalyi számokkal összevetve is megállta a helyét, sőt, idén először fordult elő, hogy a mostani eredmény meg is haladta az egy évvel korábbi kihelyezés volumenét. Tavaly októberben ugyanis 28,57 milliárd forint volt az újonnan kötött szerződések értéke, amit 2,6 százalékkal múlt felül a mostani eredmény.

Természetesen az egész évet nézve még mindig jelentős lemaradásban van a piac az előző évi eredményekhez képest – tavaly január-októberben 354,09 milliárd forintnyi babaváró hitelt vettek fel a magyar háztartások, ezzel szemben idén eddig mindössze 197,23 milliárd forintot (-44,7%).

Érdekesség, hogy a mostani, idei legerősebb hónap eredménye tavaly még a harmadik legrosszabbnak számított volna – 2022-ben egyedül januárban (29,03 milliárd) és a már említett októberben (28,57 milliárd) született ennél gyengébb eredmény, míg az év többi részében sosem volt 30 milliárd forint alatti az újonnan kötött babaváró szerződések értéke.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Persze ebből az egyetlen kedvező adatból még korai lenne bármit is mondani, ám elképzelhetőnek tűnik, hogy a babaváró hitel esetében mégis hoz majd valamekkora felfutást az év vége. Ezt egyébként sokan várták is az év közepe óta, ugyanis azóta lehet tudni, hogy 2024. január 1-től csak azok a párok lesznek jogosultak a hitelre, melyek nő tagjai még nem töltötték be a 31. életévüket – szemben a mostani, 41 éves korhatárral. A jogosultsági feltételek szigorodása miatt pedig sokan arra számítottak, hogy az idősebb párok idén még kihasználják a lehetőséget.

Októberben is csökkent a hiteldíjmutató

Októberben 12,43 százalék volt a babaváró hitelek átlagos hitelköltség mutatója, ami 0,28 százalékpontos csökkenést jelent szeptemberhez képest. Ez egyébként ezidáig az idei év legalacsonyabb értéke.

Loading...

Amennyiben a babaváró hitel felvételén gondolkodsz, akkor a Pénzcentrum kalkulátorával gyorsan megtudhatod, hogy mennyi támogatást kaphatsz a még rendelkezésre álló időben.

Címkék:
mnb, jegybank, október, családtámogatás, magyar nemzeti bank, babaváró, babaváró hitel, hitelpiac, támogatott hitelek,