Devizások, kilakoltatottak: ez az egyetlen esélyük, vagy utcára mennek

Pénzcentrum2019. május 8. 05:55

Továbbra is népszerűek a zártkerti ingatlanok Magyarországon, mivel sokkalta olcsóbbak, mint a normál házak, lakások. A Pénzcentrum piaci körképe szerint már 10 millió forint alatt is lehet lakható zártkerti házat venni, de a lista másik vége már a 100 millió forintot közelíti. Kiderült az is, hogy mikre kell figyelni vásárláskor.

Továbbra is nagy népszerűségnek örvendenek hazánkban a zártkerti ingatlanok, ennek egyik legfőbb oka, hogy azok akár 40-60 százalékkal olcsóbbak is lehetnek a többi háznál, lakásnál. A Pénzcentrum megkeresésére Benedikt Károly, a Duna House marketing és PR vezetője kifejtette, általánosságban minden település közelében találhatóak zártkerti ingatlanok, így ha népszerűségi listát akarnánk állítani közöttük, akkor a lokáció népszerűsége adja az adott környéken a zártkerti ingatlanok iránti kereslet alapját is. A piacon pedig azok az ingatlanok a legnépszerűbbek, amelyek már lakható méretűek (40-60 négyzetméteresek), és a közművek közül legalább a víz és a villany be van vezetve.

Ugyanakkor az olcsóság nem feltétlenül vonzza a befektetőket, legalábbis az ingatlanközvetítő cég tapasztalatai szerint a legtöbb esetben a zártkerteket nem befektetésként, hanem lakhatási céllal vásárolják, akik valamilyen oknál fogva rákényszerülnek erre - például elárverezték a házukat, kilakoltatták őket, vagy elváltak, és csak pár millió forintjuk maradt lakhatásra.

Nem olyan egyszerű megvenni

Ugyanakkor a szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy ingatlanjogi tekintetből fontos szempont, hogy adott zártkerti övezet a művelési ágból ki van-e vonva vagy nincs.

Ugyanis ha utóbbi akkor még jogilag művelési területet, azaz a földtörvény szabályai vonatkoznak rá (elővásárlási jog, szabályozott dokumentáció stb.) Ezekben az esetekben az adás-vétel során megnövekedett idővel kell számolni.

Ingatlanközvetítői tapasztalatok alapján az elővásárlási joggal a legtöbb esetben nem élnek az arra jogosultak, de ettől függetlenül az eljárás ideje nem rövidül. Összességében még arra is figyelnie kell annak, aki zártkerti ingatlan vásárlására adja a fejét, hogy

ezek javarészt hétvégi házként, nyaralóként funkcionáltak és az elhelyezkedésből adódóan életvitelszerűen több nehézségre kell felkészülni. Például a posta, szemétszállítás szolgáltatások hiányára, valamint a jellemzően nehézkes közlekedésre

- húzta alá Benedikt Károly, aki szerint jogi és ingatlanpiaci szempontból is jobb, ha egy szakemberhez fordulunk, ha zártkert vásárlásra adjuk a fejünket. Hiszen ezen ingatlanok esetében sokkal több buktatóba, nehézségekbe ütközhetünk, mint egy "hagyományos" ház-, vagy lakásvásárlás esetében.

Ezeket a hiteleket felejtsd el!

Amennyiben CSOK-ból, vagy falusi CSOK-ból szeretnél zártkerti ingatlant venni, van egy rossz hírünk: nem fogsz tudni, mivel ezeket csak lakóingatlanra lehet igényelni. Ugyanakkor a Duna House tapasztalatai szerint amennyiben a szóban forgó ingatlan piacképes, akkor akár zártkertekre is lehet finanszírozó bankot találni - igaz, nagyobb önerővel kell rendelkezni, mintha egy "normál" ingatlanra venne fel hitelt valaki.

KATT! Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátorával megtalálhatod a megfelelő ajánlatot!

Megoldás lehet még akár a személyi kölcsön is, amelyből 10 millió forint a maximum, elenben ezeknél a THM és így a törlesztő is magasabb, mint egy lakáshitel esetében. Esetleg a 10 milliós babaváró hitel is felhasználható erre a célra, de ugye ahhoz gyereket kell vállalni.

Akár egy forint nélkül megveheted

Megnéztük, hogy milyen, legalább 50 négyzetméteres zártkerti ingatlanok forognak a piacon. 2,49 millió forintért például már akár egy 62 négyzetméteres házat is vehetünk a Somogy megyei Ötvöskónyiban, 840 négyzetméteres telekkel. Ennyi pénzért a többi között egy modern konyhát, cserépkályhát, pincét és egy melléképületet is adnak. A hirdetés szerint a terület biokertészkedésre alkalmas.

Ha a járulékos költségekre, meg a felújításra rászámolunk még mondjuk másfél millió forintot, tehát összesen 4 millió forint személyi hitelt veszünk fel, akkor a Pénzcentrum kalkulátorának segítségével az jön ki, hogy 60 hónapos futamidővel számolva 79016 forintr a törlesztő a Cetelemnél, nem sokkal marad el ettől a Budapest Bank 80429 forintos törlesztőt kínáló ajánlata sem. Személyi kölcsön esetében még önerőt sem kell befizetni - további ajánlatokért keresd fel a Pénzcentrum hitelkalkulátorát.

Másutt is találni olcsó zártkerteket: 2,4 millióért Kazincbarcikán lehet venni egy zártkerti 70 négyzetméteres, felújítandó házat. Egy örökpanorámás zártkerti ingatlanért pedig 3,15 millió forintot kérnek Kaposváron: ennyiért egy 60 négyzetméteres házat és egy 1751 négyzetméteres telket lehet vásárolni - emellett a telken van egy melléképület is, műhely, tároló és egy kis szoba konyhával, plusz borospince.

Monorierdő zártkerti részén már egy egészen komoly, 80 négyzetméteres házat is lehet venni 7,3 millióért, 783 négyzetméteres telekkel - és tartozik még hozzá egy másik, 30 négyzetméteres ház is. Ugyanakkor jócskán kell költeni rá, a képek alapján szigetelése például nincs a háznak. Pilis zártkerti részén pedig 6,5 millióért árulnak 2742 négyzetméteres telken egy 85,5 négyzetméteres lakóépületet, amihez egy istálló, és egyéb tárolók is tartoznak. A településen 5,5 millióért is találtunk lakható házat, amely 70 négyzetméteres és egy 1422 négyzetméteres telken áll.

Zalakaroson is lehet zártkerti nyaralót venni 4,9 millió forintért: igyaz, a 40 négyzetméteres ház felújítandó, de a hirdetés szerint a fürdő pár percre van, és jó nagy a kert (5648 négyzetméteres), valamint pince is van a ház alatt. Az Airbnb-t böngészve azt találtuk, hogy egy önálló nyaralót a környéken nagyjából 7-10 ezer forintért ki lehet adni éjszakánként, így pedig pár év alatt akár meg is térülhet az ingatlan ára.

Zártkerti paloták aranyáron

Immáron nem csak azok a kispénzűek költöznek zártkertekbe, akiknek nem jutott jobb lehetőség: egyre több olyan házat hirdetnek a zártkerti övezetekben, amelyek már kétség kívül nem sorolhatóak a "filléres" kategóriába. A Pénzcentrum körülnézett ezeknek a piacán is, és elég impozáns házakat is kiadott a kereső. Ezeket már vélhetően nem a bedőlt devizások, vagy olyanok fognak megvenni, akiknek csak pár milliójuk van lakhatásra.

A piacon körbenézve több érdekes, és drága zártkerti ingatlant is találtunk: Pátyon például 80 millió forintot kérnek egy 140 négyzetméteres, 3+1 szobás házért, amely egy majdnem 9500 négyzetméteres telken áll. A panorámás ingatlanhoz garás és két tároló helyiség is tartozik. Emellett egy felújítandó, de lakható téglaépítésű ház is áll a telken, illetve egy istálló. Az ingatlan besorolása Mk1-es, mezőgazdasági terület, ami 3 százalékig építhető be - áll a hirdetésben.

Zártkerti, művelés alól kivont területen áll az a 205 négyzetméteres ház, amelyhez 908 négyzetméteres telek tartozik. A nagytétényi Óhegyen álló házért 75,9 milliót kérnek, két önálló lakrészt is ki lehet alakítani belőle, 5 plusz fél szoba van benne.

Tahitótfalun 75 milliót kérnek egy zártkerti övezetben fekvő, 260 négyzetméteres, 7+1 szobás házért, ami 13 264 négyzetméteres telken áll. "Az ingatlan zártkertből kivéve, a felépítmény nyaralóépületként feltüntetve az ingatlan nyilvántartásban" - szól a hirdetés.

"Fontos: zártkerti övezet jelenleg még, nem hitelezhető, ezért mindezek figyelembe vételével várom a készpénzes érdeklődőket" - így kínálja eladásra 90 négyzetméteres, 1250 négyzetméteres telken álló fóti házát a hirdető, aki 40 milliót szeretne az ingatlanért. A házhoz borosponce és egy szőlőültetvény is tartozik, és az ingatlan közel van Budapesthez is.

Címkék:
hitel, lakáshitel, szemétszállítás, személyi kölcsön, duna house, zártkert, hitelek, ingatlanárak, ingatlanvásárlás, elővásárlási jog, földtörvény,