Varga is hárít, mint a bankok

Pénzcentrum2013. július 11. 13:26

Mit tesz a kormány a tranzakciós illeték áthárítása ügyében? - kérdezte Vágó Gábor LMP-s képviselő írásban Varga Mihályt. A nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés honlapján megjelent válaszában többek között kifejtette: az áthárítás kívül esik a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény szabályozási köréből, az elsősorban fogyasztóvédelmi kérdésnek tekinthető.

Varga Mihály szerint a tranzakciós illeték bevezetése szorosan illeszkedik a munkát terhelő közterhek arányának csökkentését és a forgalmi-fogyasztási adók szerepének növelését célzó adópolitikába. A 2013. január 1-jén bevezetett adó csekély mérték mellett, széles alapokon meghatározva alkalmas a költségvetési bevételek biztosításához.

Az illeték kialakításakor "a lehető legmesszemenőbben" figyelembe vették Varga szerint a fogyasztók érdekeit, hiszen alanyai nem ők, hanem a pénzforgalmi szolgáltatók. A szabályozás szerinte nem ad felhatalmazást arra, hogy a pénzügyi tranzakciós illetéket közvetlenül áthárítsák. Szerinte azt kívánják biztosítani, hogy "az illetékfizetési kötelezettségből adódó tehernövekedésüket a lehető legkisebb mértékben hárítsák át a fogyasztókra".

Varga elismeri, hogy a bankok különbözőképpen reagáltak az illeték bevezetésére, és különbözőképpen változtak a szolgáltatások díjai. "A pénzforgalmi szolgáltatások díjai áthárításának kérdése azonban kívül esik a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény szabályozási köréből, az elsősorban fogyasztóvédelmi kérdésnek tekinthető."

Varga megemlíti, hogy a PSZÁF több alkalommal is eljárást indított a díjak számítási módjának hátrányosan egyoldalú módosítását tiltó rendelkezések megsértése miatt, és többeknek vissza kell téríteniük a jogosulatlanul áthárított illetéket.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A bankok a háztartásokra 80-90, a vállalatokra 90-95 százalékban hárították át a tranzakciós illetéket az MNB június elején kiadott tanulmánya szerint.

Címkék:
tranzakciós illeték,