Videón az ózdi uzsorások: a segélyeken élősködtek

MTI2013. július 8. 16:57

300 százalékos kamatra adott élelmiszert és szeszes italt rászorulóknak egy ózdi férfi és fia. A nyomor vámszedőit a rendőrök elfogták, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte őket.

Július 3-án a délelőtti órákban, szervezett akció keretében fogták el azt a két férfit, akik a gyanú szerint 300 százalékos kamatra adtak élelmiszert, valamint szeszes italt rászorulóknak.

A tartozások, uzsorakölcsönök beszedését a gyanúsítottak jellemzően családi, szociális segélyek érkezésekor hajtották végre. Amennyiben az élelmiszerek kiadását követően a sértettek nem tudták időben rendezni tartozásaikat, akkor veréssel súlyosan megfenyegették őket. Az uzsorahitelre megvásárolt élelmiszerek a sértetteket súlyos nélkülözésnek tették ki.

Az ügyben az Ózdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya több rendbeli súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, valamint uzsorabűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a 47 éves id B. Csabával és a 26 éves ifj B. Csabával szemben. A rendőrség kezdeményezte az elfogott és bűnügyi őrizetbe vett gyanúsítottak előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra az Ózdi Járásbíróság 2013. július 5-én elrendelt.

Címkék:
hitel, borsod, nyomor, uzsorás,