Itt a 300-as euró!

Pénzcentrum2013. január 28. 13:22

Stabilan 297,5 körül kezdte a hetet a forint az euróval szemben, majd az erősödési kísérletek kifulladtak, kora délután pedig hirtelen forintgyengülés indult. Az euró jegyzései így 300-ig ugrottak, amelyre tavaly június eleje óta nem volt példa. A nemzetközi piacokon a hangulat továbbra is enyhén kedvező, de ez péntekhez hasonlóan ma sem érezteti hatását a forintpiacon.

Megcsípte a 300-as kerek szintet az euró jegyzése hétfőn délben. Erre utoljára 2012. június elején volt példa.


Amint az az ilyen kerek szinteknél szokott lenni, most is bekövetkezett: az euró jegyzései a 300-as szint megcsípése után azonnal süllyedni kezdtek, negyed 2-kor már 299-299,3 körül járt a kereskedés. A forint elmúlt napok beli intenzív gyengülése mögött az egyik ok az lehet, hogy egyes piaci szereplők igyekeznek tesztelni a gazdaságpolitikai reakciókat (hogyan dönt holnap a monetáris tanács a kamatlábról 300-as eurónál). Amint ugyanis az alábbi ábra is mutatja: a forint esését a lényeges országkockázati mutatók egyáltalán nem indokolják (ahogy a külpiaci hangulat sem). Az 5 éves CDS árazásunk továbbra is stabilan kissé 300 bázispont alatt maradt, míg az 5 éves kötvényhozam felár fokozatosan 400 bázispont körülre süllyedt az utóbbi hetekben.

 

Címkék:
cds, országkockázat,