Elstartolhat az új, államilag támogatott lakáshitel

Világgazdaság2011. szeptember 9. 08:33

Elkészült az új, támogatott lakáshitelekről szóló kormányrendelet tervezete, így akár még az idén hatályba léphet a jogszabály, mely a fiatalok életkezdését hivatott megkönnyíteni - írja a Világgazdaság.

Amennyiben az egyeztetési folyamat nem húzódik el - a rendelet már ebben az évben hatályba léphet, és felválthatja a 2009 óta érvényben lévő jogszabályt.

A jelenlegi jogszabályban komoly korhatárbeli megkötések vannak: 35 év a felső határ az igénylésnél, a legalább két gyermeket nevelőknél pedig 45 év. Erősen korlátozott a felhasználási cél is: az igénylőnek csak új lakás vásárlására, illetve építésére, vagy felújításra lehet felhasználni a kölcsönt.

Ezzel szemben a rendelettervezet újdonsága az eddigiekhez képest, hogy két új kedvezményezetti csoport is megjelenik: így támogatják majd azokat a lakásvásárlókat, akik problémás hitellel terhelt ingatlant vesznek át, és azokat is, akik pénzügyi helyzetük rendezése érdekében kisebb lakásba kívánnak költözni.

Az új konstrukcióval az adósok helyzetét az állampapírhozamhoz kötődő kamattámogatással igyekeznek segíteni, és a konstrukció csak egy kölcsönnél vehető majd igénybe: vagyis az igénylőnek még élő állami támogatású hitele nem lehet. Az igénybe vehető maximális hitelösszeg új lakások esetében 10 millió, használt lakásoknál pedig 6 millió forint lenne.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

 

Címkék: