Te mihez kezdenél 50 millió forinttal?

Pénzcentrum2011. május 6. 04:44

A mai világban, aki nem fejleszti vállalkozását az előbb utóbb mindenképp lemarad, nehezen behozható előnyhöz juttatva ezzel versenytársait. Így igencsak fontos pénzt áldozni arra, hogy különböző beruházásokkal folyamatosan fejlesszük vállalkozásunkat, s így a versenyképességet fenn tudjuk tartani hosszú távon. Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Beruházási Hitel is, melynek célja a kis-és középvállalkozások fejlesztéseinek, beruházásainak finanszírozása.

A beruházási tevékenység a vállalkozások működésének és fejlődésének alapvető fontosságú területe. A beruházások az innováció fő hordozói és a termelés növelésének alapvető tényezői. Ezen műszaki-gazdasági tevékenység finanszírozása azonban a pénz szűkében lévő vállalkozások számára nem mindig oldható meg saját tőkéből, így idegen forráshoz kell folyamodniuk.

Mi a beruházás
A beruházás számviteli értelmezése a tárgyi eszköz beszerzésével, létesítésével, előállításával kapcsolatos tevékenységhez kötődik, amely tevékenység a beruházási döntés előkészítésétől a tárgyi eszköz üzembe helyezéséig tart. A beruházás során megvalósuló tárgyi eszközök azok az anyagi eszközök, amelyek tartósan, legalább egy éven túl szolgálják - közvetlenül vagy közvetett módon - a vállalkozó tevékenységét.

Ezt a célt szolgálja a Széchenyi Beruházási Hitel, mely 2010. szeptember elsején indult útjára. Az akár 50 millió forint értékben elérhető államilag támogatott hitel célja a kkv-k fejlesztéseinek, beruházásainak megfelelő formában, hosszú távon történő finanszírozása, és ez által a vállalkozások versenyképességének fenntartása.

A Széchenyi Beruházási Hitel néhány alapvető pontban eltér a program más konstrukcióitól, így a folyószámla-, illetve a forgóeszközhiteltől. Olyan egyéni vállalkozók és társas vállalkozások igényelhetik, akik rendelkeznek kettő lezárt, teljes naptári évre vonatkozó - a vállalkozási formához igazodó - éves vagy egyszerűsített beszámolóval, vagy adóbevallással. A beruházási hitel esetében az igénylő vállalkozásnak a beruházás összköltségének legalább 20 százalékának megfelelő önerővel kell rendelkeznie. Az igényelhető hitel 1 millió forinttól 50 millió forintig, 100 ezer forintonként emelkedő, így rugalmasan alkalmazkodik a vállalkozás beruházási igényeihez. A konstrukció futamideje minimum 12, maximum 120 hónap.

A támogatott hitel felhasználható ingatlan vásárlásra, építésére, fejlesztésére; új, sőt, akár használt gépek, tárgyi eszközök beszerzésére, valamint a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszköz beszerzésére is. A hitelből mindazonáltal megkezdett beruházási is finanszírozható. A hitel elsődleges biztosítéka maga a beruházás tárgya, de más ingóság vagy ingatlan bevonására is sor kerülhet.

Fontos kiemelni, hogy a konstrukció esetében a szokásos gazdasági adatokon alapuló minősítésen túl a hitelelbírálásnál az egyik alapvető követelmény a jól alátámasztható és reális üzleti terv, amelyet az igényléssel egy időben kell benyújtani.

Így kell igényelni

A regisztráció a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara irodáiban, vagy az úgynevezett VOSZ Pontokon történik. A Széchenyi Beruházási hitel igényléséhez szükséges dokumentumokat be lehet szerezni az irodákban, de azok akár letölthetőek az Internetről (www.kavosz.hu) is. A regisztrációs irodák a dokumentumokat továbbítják az ügyfél által kiválasztott hitelintézet részére. A regisztrációt követően a hitelbírálat átfutási ideje körülbelül két-három hetet vesz igénybe.

Futamidő, törlesztés, kamat

A Széchenyi Beruházási Hitel futamideje minimum 12, maximum 120 hónap lehet. A rendelkezésre tartási idő, vagyis ameddig a hitelösszeg lehívható maximum 18 hónap. A hitel törlesztésére türelmi idő kérelmezhető, amely alatt nincs tőketörlesztési kötelezettség. A türelmi idő tartama legalább a rendelkezésre tartási idővel azonos és maximum 24 hónap lehet. A tőketörlesztés illetve a kamatfizetés gyakorisága lehet negyedéves, illetve havi renszerességű. A kamatfizetés a tőketörlesztéssel egy időben esedékes, kivéve a türelmi időszak alatt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A hitel kamata a futamidő alatt rendszeresen fizetendő hiteldíj ügyleti kamatból és kamat módjára számítandó kezelési költségből áll, és a kihasznált hitelösszegre vetített. A hitel kamata: 1 havi BUBOR (a bankok forint hitelezéseinek elsődlegesen alkalmazott kamatbázisa a hazai piacon) + 4,5% évente., a kezelési költség pedig: 0,8% évente. Az Állam a hitel ügyleti kamatára kamattámogatást biztosít, melynek mértéke a 2010. december 31-ig megkötött hitelügyletek teljes futamidejére 2 százalékos volt. A 2011-ben megkötött szerződések tekintetében azonban később kerül meghatározásra a támogatás mértéke.

Viharfelhők a konstrukció felett?

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a készfizető kezességet vállal a Vállalkozásnak a Széchenyi Kártya Program keretében, így a Széchenyi Beruházási Hitelhez is a hitelező Bankkal szemben fennálló tartozásának 80/%-áért. A kezességvállalással kapcsolatban azonban garanciaakadályok merültek fel, melyek hatására egyelőre csak a befogadásnál tartanak a hitelintézetek.

A folyósítási feltételek terén átmeneti problémát jelent, hogy a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2011. április 1-jétől a beruházási hitelek mögé vállalt készfizető kezességvállaláshoz nem kapcsolódik állami viszontgarancia, így a társaság átmenetileg nem vállal kezességet a termékek után.

A garantőr intézmény tájékoztatása szerint törvény biztosítja annak lehetőségét, hogy JEREMIE-forrásból az MV-Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. viszontgaranciát nyújtson a garantőr intézményeknek a beruházási hitelekhez kapcsolódó kezességvállalási ügyleteihez. Ennek kapcsán a költségvetési viszontgarancia helyét az MV Zrt. viszontgaranciája veszi át, ám ennek igénybevételéhez a garanciaszervezeteknek − így a Garantiqának is − pályázniuk kell. A Garantiqa honlapján elérhető utolsó tájékoztatás szerint a társaság által még befogadott készfizető kezességvállalási szerződések dátuma legfeljebb 2011. március 31-ei keltezésű lehet.

Egyelőre sem a Garantiqa, sem az MV Zrt. honlapja nem nyújt tájékoztatást arról, létrejött-e már a viszontgarancia-megállapodás, így az eredeti tervekkel ellentétben a Garantiqa sem tudja befogadni a beruházási célú hitelekhez kapcsolódó kezességvállalási kérelmeket. A Napi Gazdaság értesülései szerint ugyanakkor folyamatos tárgyalások zajlanak, s várhatóan május első felétől elhárulhatnak a garanciaakadályok a Széchenyi Beruházási Hitel elől.

 

Címkék:
jeremie program,