Elbocsáthatják a Malév dolgozók negyedét?

Pénzcentrum2010. június 8. 11:32

Teljes körű átalakításon mehet át a Malév, ha a légitársaság véghezviszi a három éves üzleti tervet, amit a napokban fogadott el a közgyűlés -írja a Magyar Hírlap. A Roland Berger Stratégiai Tanácsadó cég együttműködésével készült dokumentumot a leköszönt kormány alapdokumentumként használta fel abban a prezentációban, amit visszaállamosítás indoklásához az EU-nak is bejelentett, annak ellenére, hogy még a szakszervezetekkel sem ismertette a légitársaság.

A lap információi szerint két éven belül 25%-os létszámcsökkenést tervez a Malév, főként az adminisztratív szférában, viszont a repülőszemélyzetet valamelyest növelné, amire a megnövekedett repülőgépszám és a magasabb flottakihasználtság miatt van szükség.

A Malév korábban közölte, hogy a férőhely-kihasználtságot mérő load factor 66% körül alakult a tavalyi évben, ami 5 százalékpontos javulást jelent az előző évhez képest -bár az iparági átlaghoz képest még mindig alacsony-, és az idei évre 68-70%-os kihasználtságot tervez.

A napilap úgy tudja, hogy az úticélok száma 2012-re 55-re nő, 2014-re pedig eléri a 60-at. A flotta 22 gépről 2012-ig 26 gépre, majd 2014-ig 27 gépre emelkedik majd és a Boeing marad a fő típus, de Bombardier Q400-as flotta is bővülni fog idén októbertől további gépek megvásárlásával.

Az utasszám 2012-ben 4.4 millió lehet (2009-ben 3.3 millió fő volt), 2014-ben pedig elérheti az 5.3 milliót. A 2012-re vonatkozó célkitűzés évente átlagosan 10%-os forgalomnövekedést feltételez. A Malév kommunikációs vezetője, Hegedűs Ádám közölte, hogy az idei év nyári hónapjaiban tovább tudja növelni utaslétszámát a Malév, ugyanis a június-augusztusi időszakra év/év alapon eddig 14%-kal több foglalás érkezett. A növekedésben elől jár Szentpétervár, ahol június hónapra 85%-kal több foglalás érkezett - bár ez betudható annak is, hogy a légitársaság jelentősen növelte kapacitásait, ugyanis hetente kettő helyett már négy járatot üzemeltet. A jól teljesítő célállomások között van Madrid, ahol 25%-kal emelkedtek a foglalások, Párizsba 31%-kal, Tel-Avivba 30%-kal, Várnába pedig szintén 30% feletti mértékben növekedtek a foglalások júniusban év/év alapon - tudta meg a Portfolio.hu.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az üzleti terv szerint az útvonalhálózat konszolidációjának részeként megszüntetik az olyan veszteséges járatokat, mint a Genf, Iasi, Ljubljana, vagy Ungvár és a Budapest Airport utaskiszolgálási árának csökkentésére lenne szükség. Mint ismeretes, az üzleti terv célja, hogy 2012-re az üzemi eredmény szintjén 25 millió eurós nyereséget érjen el a légitársaság.

 

Címkék:
roland berger,