Bajban a britek: már hitelkártyával törlesztik lakáshiteleiket

Pénzcentrum2010. január 11. 14:02

Egy nemrég megjelent felmérés szerint közel egy millió háztartás kényszerült tavaly jelzálogtarotzását hitelkártya segítségével törelszteni, ami összességében a háztartások 6 százalékát teszi ki.

Egy brit alapítvány - amely a hajléktalanság, illetve a rossz lakhatási viszonyok ellen kampányol - a Shelter tanulmánya szerint, főként az alacsonyabb státuszúak körében jellemző, hogy hitelkártyával törlesztik jelzáloghitel tarotzásukat, de a középosztálynál is megfigyelhető a jelenség.

A Shelter szerint a 6 százalékos arány sokkoló felismerés volt, különösen, hogy a 2022 megkérdezett közül azok, akik használják ilyen célra hitelkártyájukat, igen közel állnak ahhoz, hogy hajléktalanná váljanak, hiszen ha nem tudják a kártyatartozásukat kiegyenlíteni, akár el is árverezhetik otthonukat - írja a BBC.

Az alapítvány szakemberei azt tanácsolták a válaszadóknak, hogy amennyiben hiteltörlesztési nehézségeik lennének, azonnal forduljanak tanácsadóhoz, hiszen a hitelkártya-adósság felhalmozása csak ront a helyzetükön.

Tavalyi évben - felmérések szerint - több pénzintézet is bírósághoz fordult, hogy a fedezetlen hiteleit fedezetté alakítsa, vagyis az adós ingatlanát fedezetkén bevonja. 2007-ben a 132 ezer ilyen kérelem több mint 70 százalékát teljesítette a bíróság.

Címkék: