Semmire sem jó a lakásmentő-csomag

Világgazdaság2009. szeptember 10. 09:02

Szűk másfél hónapja igényelhetik az ügyfelek a bankoknál az úgynevezett áthidaló kölcsönt, vagyis a kormányzati lakásmentő csomagot. A nagy csinnadrattával beharangozott adósmentés azonban eddig nem túl sikeres: a hitelintézetek beszámolói szerint a szigorú feltételek miatt csak nagyon kis réteg tudja igénybe venni.

Az ügyfelek érdeklődnek az állami mentőcsomag iránt, ám a jogszabály által írott feltételeknek csak nagyon kevesen tudnak eleget tenni, vagy épp a megfelelés igazolását találják túl hosszú és bonyodalmas procedúrának. Aki munkanélküliként szeretné a havi 10 000 forintos törlesztőrészletet igénybe venni, annak egyebek között igazolnia kell, hogy tavaly szeptember 30-a után szűnt meg a munkahelye, ráadásul a munkáltató érdekkörében felmerült okból, például létszámleépítés, átszervezés, gyárbezárás miatt - írta a Világgazdaság.

A háztartás fizetőképességének a csökkenésére hivatkozóknak sincs könnyű dolga. Akiknek késedelmes a kölcsöne, eleve kiesnek a rostán, de azok sem kaphatnak hitelkönnyítést, akik nem tudják igazolni, hogy az első, nem akciós törlesztőrészlet legfeljebb a háztartás jövedelmének negyven százalékát teszi ki. Ráadásul a könnyítés csak két évig vehető igénybe, ezután viszont a korábbinál is magasabb törlesztőrészletet kell havonta kifizetni, így a konstrukció tényleg csak azoknak ajánlható, akik más lehetőséggel nem tudnak élni.

A bankok éppen ezért az állami mentőcsomag helyett saját konstrukcióikat ajánlják a megszorult adósoknak, akik a beszámolók szerint ezeket eddig tízezres nagyságrendben vették igénybe. Az ügyfelek jellemzően a törlesztőrészletek csökkentését kérik, amihez a bankok a tőketörlesztés átmeneti felfüggesztését, illetve a futamidő meghosszabbítását ajánlják fel.

Címkék: