Levelet kaptak a hitelesek, Bajnai elé járulnak a bankosok

Világgazdaság2009. július 17. 08:17

A kormányfő mára rendelte magához több hitelintézet első számú emberét, a Magyar Bankszövetség elnökét, a pénzügyi felügyelet és a versenyhivatal vezetőit. Információk szerint Bajnai Gordon azért hívta össze az egyeztetést, mert néhány bank - a márciusban elfogadott, az egyoldalú szerződésmódosítást korlátozó törvényt alkalmazva - levélben arról tájékoztatta ügyfeleit, hogy szinte bármilyen indokkal emelhetik a törlesztőrészleteket.

A miniszterelnök egy 5 pontból álló javaslatcsomagot készül előterjeszteni, és kormányrendelettel is ki akarja egészíteni a törvényt. A bankszövetség közölte, hogy minden kérdésben nyitott a javaslatokra.

Szollár Domokos kormányszóvivő elmondta, hogy olyan megoldásokról tárgyalnak majd, amely védi az ügyfelek érdekeit, de nem okoz felesleges költséget.

"Egy nagyon szoros emberfogást kell követni - ha lehet így fogalmazni -, s ellenőrizni a bankokat, hogy mindent a szabályoknak megfelelően tegyenek" - fogalmazott Szollár. A kormányszóvivő szerint a javaslatcsomag elsőszámú célja, hogy ne lehessen mondvacsinált okokra hivatkozva minden költséget átterhelni a hiteladósokra.

Címkék: