Évek óta tartó vita zárulhat le a Balaton fővárosában: jöhet a kutyás strand, akár két helyszínen is

HelloVidék2026. április 21. 15:15

Évek óta húzódik a siófoki kutyás strand ügye, most azonban új fordulat jöhet a Balaton-parton. A városvezetés javaslata szerint akár két helyszínen is megvalósulhat a régóta várt fejlesztés, amely érdemben rendezheti a vitás kérdést.

Évek óta napirenden van, de továbbra sem jutott dűlőre Siófok a kutyás strand ügyében – most azonban újra esély nyílhat a megvalósításra. A városvezetés friss előterjesztése szerint akár két külön partszakaszon is kialakítható lenne hivatalos fürdetőhely a kutyások számára, amennyiben a képviselő-testület a héten rábólint a javaslatra - írta a Sonilne.hu.

A korábbi helyszínek – köztük a Cinege-patak környéke és a Gamászai strand – kikerültek a tervek közül, a szakmai vizsgálatok azonban két új siófoki partszakaszt is alkalmasnak találtak a fejlesztésre. A döntés értelmében az Aranyparton a Hermann Ottó és a Szent László utca közötti, mintegy három kilométeres szakasz, valamint az Ezüstparton a Bimbó utca és az Egry József utca közötti terület jöhet szóba.

A tervek szerint nem pusztán kijelölt fürdőhelyről lenne szó: a beruházás része lenne kettős kapurendszer, fizikai elválasztás a strand többi részétől, kutyazuhanyok, ivókutak, speciális hulladékgyűjtők és vízbe engedett, bójákkal jelölt területek kialakítása is. A költségek helyszínenként nagyjából 6–6,5 millió forintra rúghatnak.

A város ugyanakkor több gyakorlati kérdéssel is szembesül. Az előterjesztés szerint a part menti kerítések és lezárások megszakíthatják a sétányok folytonosságát, így bizonyos szakaszokon a gyalogos forgalmat kerülőutakra kellene terelni. Ez várhatóan vitát is generál a testületi ülésen.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A cél mindenesetre egyértelmű: a döntéssel még a 2026-os strandszezon előtt pont kerülhet egy évek óta húzódó ügy végére. Ha a képviselők támogatják a javaslatot, Siófok a Balaton-part egyik első olyan települése lehet, ahol hivatalosan kijelölt, infrastruktúrával ellátott kutyás strand működik majd.

Címkék:
önkormányzat, Balaton, turizmus, fejlesztés, strand, kutya, beruházás, település, siófok, hellovidék, strandszezon,