Pénzcentrum • 2025. december 21. 14:23
Lakiteleken idén majdnem véget ért Cseh Rózsa hagyományos adventi díszkivilágítása, miután az önkormányzat balesetveszélyre hivatkozva eltávolításra szólította fel a dekorációkat. Végül a díszeket a járdáról áthelyezték, így a település lakói továbbra is élvezhetik a karácsonyi fényeket.
Cseh Rózsa, lakiteleki lakos évek óta hagyományként minden advent idején ünnepi fényekkel és díszekkel ékesíti fel otthonát és annak környezetét, ám idén úgy tűnt, ez a szokás megszakad. Az önkormányzat ugyanis egy lakossági bejelentést követően felszólította arra, hogy a háza elé kihelyezett dekorációkat távolítsa el, mivel azok balesetveszélyt jelenthetnek – számolt be az esetről a KecsUp.
Végül azonban nem kell lemondani a lakitelki karácsonyi látványosságról. Erről maga Cseh Rózsa számolt be egy Facebook-bejegyzésben, amelyben jelezte: a kültéri díszeket eltávolították a járdáról, így azok már nem akadályozzák a gyalogos közlekedést. Bejegyzésében mindazoknak köszönetet mondott, akik kiálltak mellettük, egyúttal boldog karácsonyt kívánt mindenkinek.
Madari Róbert független polgármester elmondta: a karácsonyi kivilágítás évek óta örömet szerez a település lakóinak, és korábban is kerültek díszek a járda környékére. Idén azonban a dekorációk száma jelentősen megnőtt, ami már az önkormányzati tulajdonban lévő közterületen érzékelhető közlekedési akadályt és figyelemelterelést okozott. A polgármester hangsúlyozta: az önkormányzat egy harmadik fél bejelentése miatt volt köteles intézkedni, ugyanakkor a bírságolást mindenképpen szeretnék elkerülni.
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Címlapkép: Facebook/Cseh Rózsa