HelloVidék • 2025. július 16. 18:15
Hihetetlen leletek kerültek napvilágra a Fejér megyei Csákberénynél: a Szent István Király Múzeum régészei a föld mélyére ástak, és nem mindennapi kincsekre bukkantak! A kora avar kori temető sírjai közül egy ritka edény és egy több ezer éves kutyacsontváz is előkerült – utóbbi már a "Berényi Bandi" becenevet is megkapta a szakemberektől.
Dr. Szücsi Frigyes, a Szent István Király Múzeum régésze a Teol.hu-nak elmondta, hogy az Arató-szérűnél végzett ásatás során több mint 200 sírt tártak fel, és újabb bizonyítékokat találtak a kora avar kor és a késő bronzkor közötti kapcsolatokra. „A melegtől a záporokig minden nehezítette a munkánkat, de megérte!” – mesélte a szakember.
Az egyik legmeghökkentőbb felfedezés egy teljes bronzkori kutyacsontváz, amely egy ősi árok oldalában rejtőzött. A régészek „Berényi Bandinak” keresztelték el az állatot, akiről akár egykori kutyafajta rekonstruálása is lehetséges lehet. „Lehet, hogy ez nem is kutya, hanem farkas vagy egy korai keverék – de biztosat csak az archeozoológusok mondhatnak majd” – tette hozzá Szücsi.
A másik szenzáció egy különleges vörös színű, asztali edény, amely a régészek szerint egyedülálló darab, és a római kori műhelyhagyományokat őrzi. Az edény anyagát elemző vizsgálatok szerint a nyersanyag egy része a Keleti-Alpokból származik. „Ez az edénytípus kizárólag Csákberény 50 kilométeres körzetében bukkan fel – ez önmagában is kuriózum” – mesélte a szakértő.
A feltárt sírokban több esetben is az úgynevezett „juhbőrös temetkezés” nyomaira bukkantak: ezekben a sírokban a halott koporsójára birkabőrt terítettek, amiben a koponya és lábvégcsontok is benne maradtak. Ez a temetkezési forma kelet-európai nomád közösségektől ered, és ritkán fordul elő ilyen gyakorisággal. „Ez a lelőhely példátlan a régióban, ilyen mennyiségű juhbőrös temetkezést eddig sehol nem láttunk.”
Hova lettek az avarok? Talán sikerült végre megfejteni ezt a rejtélyt is
A régészek szerint minden jel arra utal, hogy az avar népesség nem tűnt el a 9. században, hanem fokozatosan beolvadt a kora Árpád-kori lakosságba. Koponyavizsgálatok, genetikai elemzések és régészeti adatok is ezt támasztják alá. „A Kárpát-medencében nincs nyoma tömeges pusztulásnak vagy elvándorlásnak – az avar népesség tovább élt” – hangsúlyozta Szücsi Frigyes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A régészek és önkéntesek kemény munkáját Csákberény közössége is segítette. A helyi önkormányzat, a református egyházközség és helyi cégek is támogatták a kutatókat élelemmel, szállással és munkagépekkel.