Pénzcentrum • 2026. október 28. 17:01
A kormány kedd este benyújtotta az Országgyűlésnek azt a törvényjavaslatot, amely megteremti az amerikai reaktortechnológia, különösen a kis moduláris atomreaktorok (SMR) hazai alkalmazásának jogi alapjait. A tervezet az előző kabinet által idén év elején kötött amerikai–magyar nukleáris megállapodást viszi tovább, és bár hangsúlyozza a közbeszerzési szabályok betartását, nyitva hagyja a kiskaput a nyílt uniós versenyeztetés elkerülésére - közölte a Portfolio.
A jogszabály annak a kormányközi megállapodásnak a gyakorlati folytatása, amelyet még az előző, Fidesz vezette kabinet írt alá idén február 16-án Budapesten, Marco Rubio amerikai külügyminiszter látogatása alkalmával. A benyújtott tervezet egyértelművé teszi, hogy az új kormányzat is elkötelezett az amerikai nukleáris együttműködés megvalósítása mellett.
A szöveg fókuszában a kis moduláris reaktorok magyarországi bevezetésének előkészítése áll. A technológiát elsősorban áramtermelésre, valamint ipari célokra, például hidrogénelőállításra alkalmaznák. Az együttműködés emellett kiterjedhet új, hagyományos nagy reaktorok építésére, a meglévő blokkok üzemanyag-ellátására, a kiégett fűtőelemek biztonságos tárolására és a szakemberképzésre is.
A megállapodás értelmében a magyar kormány ösztönözni fogja az amerikai technológia választását, bár konkrét vállalatot vagy reaktortípust a dokumentum nem nevez meg. Külön figyelmet érdemel a beszerzések szabályozása, ugyanis az ország elvben vállalja a hazai és uniós közbeszerzési előírások betartását, ugyanakkor kinyilvánítja, hogy szükség esetén felmentést kér az Európai Bizottságtól a projektfinanszírozó, a technológiai beszállító és a fővállalkozó nyílt piaci kiválasztása alól. Bár a mentességhez az uniós hatóságok jóváhagyása elengedhetetlen, ez a kitétel már most megnyitja az utat egy közvetlenül kialkudott beszállítói szerződés felé, ami a folyamat gyorsítása mellett korlátozza a piaci versenyt.
A törvényjavaslat konkrét menetrendet is rögzít. A hatálybalépést követő harminc napon belül közös program-végrehajtási bizottság alakul, amely egy éven belül átfogó technológiai értékelő jelentést készít. Ez a vizsgálat méri fel az SMR-piacot, a technológiák érettségét, a lehetséges hazai helyszíneket és a finanszírozási forrásokat. Finanszírozóként az amerikai Export-Import Bank és más tengerentúli pénzintézetek is megjelentek a tervezetben, de a megállapodás egyelőre nem jelent azonnali pénzügyi kötelezettségvállalást a felek számára.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A kormányzati terveket a hazai energetikai szektorban már megelőzték a vállalati szintű lépések. Az MVM és a Westinghouse még 2025 novemberében kötött szerződést, amelynek értelmében az amerikai cég a szükséges engedélyek birtokában 2028-tól európai gyártású fűtőelemmel láthatja el a paksi atomerőművet. A kis moduláris reaktorok terén pedig az MVM és a Holtec International tavaly év végi megállapodása készítette elő a terepet, amelynek nyomán az amerikai SMR-technológia egy korábbi vállalati prognózis szerint akár már 2033-ban megjelenhet Magyarországon.