Pénzcentrum • 2026. szeptember 13. 15:07
Három jelentős törvényjavaslat kerül az Országgyűlés elé a jövő héten, amelyek az Alkotmánybíróság működését, az igazságszolgáltatást és az egykori állambiztonsági iratok nyilvánosságát is érintik. A képviselők hétfőn vitathatják meg az ügynökaktákról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló javaslatot. Emellett az igazságügyi tárgyú törvények módosítása és az Alkotmánybíróság működését érintő változtatások is napirendre kerülnek. A törvényjavaslatokat a parlament kedden fogadhatja el.
Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés az Alkotmánybírósággal (Ab), az igazságszolgáltatással és az ügynökaktákkal kapcsolatban - közölte az igazságügyi miniszter vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán.
Görög Márta bejegyzése szerint a hétfői ülésnapon napirendre kerül az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény, benne az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó rendelkezésekkel. Ezt követi az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítására irányuló kezdeményezés, majd az alaptörvény tizenhetedik módosításával összefüggésben az Alkotmánybíróság működését érintő törvények módosítása.
Az Országgyűlés a keddi ülésnapon fogadhatja el a törvényjavaslatokat - fűzte hozzá a miniszter.
A parlament honlapján olvasható napirendi javaslat szerint a hétfői ülésen megvitatják az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról (ÁBTL) szóló törvényjavaslatot.
A kormány a javaslat benyújtásakor közölte: az ÁBTL alapvető feladata, hogy az ott tárolt, eddig titkos iratok minél egyszerűbben, minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak. Erre a célra online felületet alakítanak ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tárgyalja a parlament Magyarország Alaptörvényének tizenhetedik módosításával összefüggésben az Ab működését érintő egyes törvények módosítását. Az alaptörvény tizenhetedik módosítása szerint az Ab elnökét a testület tagjai választják, a törvényjavaslat egyebek mellett az elnök megválasztására vonatkozó szabályokat határozza meg.
Az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosítása megszüntetné a bírósági tárgyalások online nyilvánosságát, továbbá kezdeményezi a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel kapcsolatos európai uniós szabályozás átültetését.
Címlapi kép: Bodnár Boglárka, MTI/MTVA