Megtéveszthette a fogyasztókat a One, a GVH eljárást indított a céggel szemben

Pénzcentrum2026. május 6. 15:29

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a One Magyarország Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság gyanúja szerint a telekommunikációs vállalkozás Világ Napijegy szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja nem megfelelően tájékoztat annak egyes fontos jellemzőit illetően, illetve arról, hogy ez váratlan költségeket okozhat a fogyasztók számára.

A Gazdasági Versenyhivatal azért indított versenyfelügyeleti eljárást a One Magyarországgal szemben, mivel a cég Világ Napijegy szolgáltatásával kapcsolatos kereskedelmi kommunikációja megtévesztheti a fogyasztókat.

A GVH gyanúja szerint a kommunikáció homályos, egymásnak ellentmondó, ezért félreérthető tájékoztatást nyújt a szolgáltatás egyes érdemi jellemzői kapcsán, így nem teszi felismerhetővé, hogy a Világ Napijegy egyes előfizetői szolgáltatási szerződések esetében automatikusan aktiválódik; az automatikus aktiválás esetén a telefonszolgáltatás, illetve a hang- vagy internethozzáférési szolgáltatás igénybevétele díjköteles, valamint, hogy ez a díjkötelesség pontosan milyen mértékű fizetési kötelezettséggel jár.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

A GVH felhívja a figyelmet arra, hogy a versenytörvény szerint az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Címlapi kép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA

Címkék:
vizsgálat, mobiltelefon, telefon, gazdaság, hatóság, szolgáltató, gazdasági versenyhivatal, fogyasztók, one,