Az iráni háború húzza le a tőzsdéket, az OTP mégis emelkedett

MTI2026. március 18. 18:46

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 18,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, a tőzsdei folyamatokat továbbra is az iráni konfliktus mozgatja. Szerdán a befektetői hangulat kedvezőtlen volt mind a nemzetközi, mind a magyar tőzsdén. A magyar vezető részvényekre nem érkeztek piacot befolyásoló vállalati hírek. Az OTP árfolyamának emelkedése mögött az húzódik meg, hogy az igazgatósági tagok OTP-részvényeket vásároltak, és ez támogatta az árfolyam emelkedését.

A Mol 48 forinttal, 1,26 százalékkal 3762 forintra csökkent, 4,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 0,25 százalékkal 36 460 forintra erősödött, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 1,22 százalékkal 2025 forintra esett, forgalma 965,5 millió forint volt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 880 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 9309,68 ponton zárt szerdán, ez 56,49 pontos, 0,6 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Címkék:
otp, magyar telekom, gazdaság, tőzsde, részvény, bux, részvénypiac, bét, mol részvény, richter gedeon részvény, izraeli-iráni háború,