Pénzcentrum • 2025. december 3. 10:04
A tartós gazdasági növekedés önmagában áldásnak tűnik, ám minél tovább tart, annál inkább elrejti a felszín alatt gyülekező kockázatokat. A recessziók által okozott rövid távú fájdalmat sokan szeretnék örökre száműzni, ám éppen a visszaesések hiánya torzíthatja el leginkább a befektetői viselkedést, növelheti az állami garanciák súlyát és teheti sebezhetőbbé az egész gazdasági rendszert. A kérdés tehát nem az, hogyan kerülhetők el minden áron a válságok, hanem hogy milyen következményekkel jár, ha megpróbáljuk ezt megtenni.
Az elmúlt évek válsághullámai alapjaiban formálták át a világgazdaságot. A koronavírus-járvány hirtelen zárta le a csaknem egy évtizedes növekedési ciklust, azóta pedig olyan geopolitikai feszültségek és bizonytalanságok sora követte egymást, amelyek tovább mélyítik a gazdasági törésvonalakat.
Nemrég beszámolt arról, hogy a fejlett államok példátlan mértékű eladósodottsággal küzdenek, egy friss IMF-jelentés pedig azt is kimutatta, hogy a G20-országok gazdasági növekedése 2030-ig a 2009-es pénzügyi válság óta nem látott mélypontra süllyedhet az IMF legfrissebb jelentése szerint. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzése alapján a világ húsz legnagyobb gazdasága (G20) évente átlagosan mindössze 2,9 százalékkal bővülhet 2030-ig, ami rendkívül gyenge középtávú kilátásnak számít.
Az olyan, világpiaci folyamatoknak erősebben kitett gazdaságok számára, mint Magyarország, pedig különösen aggasztó, amikor a szakértők és döntéshozók egyre gyakrabban beszélnek a lassulásról, bizonytalan kilátásokról ne adj' Isten a szükségessé váló megszorításokról. A magyar gazdaság történetében többször is bebizonyosodott, hogy a globális pénzügyi hullámzások nem maradnak következmények nélkül: elég csak felidézni a 2008-as válság emlékét, amely egyszerre döntötte romba a forint árfolyamát, szorította sarokba a lakosság jelentős részét és kényszerítette az országot súlyos nemzetközi hitelmegállapodások megkötésére.
A külföldi tőke kiáramlása, a devizahitelek instabilitása, a fiskális mozgástér drámai beszűkülése mind olyan tényezők voltak, amelyek hosszú évekre meghatározták a gazdaságpolitika lehetőségeit és a társadalom mindennapi életét.
A recesszió fogalma tehát a legtöbb ember számára negatív tartalmú: visszaesést, munkanélküliséget, bizonytalanságot, vállalati csődöket idéz fel. Mégis, időről időre felmerül a kérdés, hogy a gazdasági visszaeséseknek lehetnek-e pozitív, rendszerépítő hatásaik.
A hosszú, megszakítás nélküli növekedési időszakok ugyanis nemcsak jólétet teremtenek, hanem veszélyes torzulásokat is előidézhetnek. Több mint másfél évtized telt el az utolsó globális recesszió óta, és ez a szokatlan stabilitás már önmagában hordozza a következő válság magvait.
A Pénzcentrumon egyébként rendszeresen foglalkozunk a gazdasági válságok mögött meghúzódó háttérfolyamatokkal. A hagyományos piaci elemzések mellett egy korábbi cikkünkben például bemutattunk néhány szokatlan, de meglepően jó gazdasági jelzőt, mint a „bordélyindex” vagy a „stripper index”, amelyek a vendéglátás és szórakoztatóipar visszaeséséből következtetnek a fogyasztói bizalomra. Hasonlóképp a „sörindex” és a „rúzsindex” is azt mutatja, hogy az emberek bizonytalan időszakokban inkább visszafogják kiadásaikat, és kisebb luxuscikkekre költenek.
Ugyanakkor, bár a gazdasági krízis elsőre olyasminek tűnhet, aminek csak árnyoldalai vannak, a gazdasági logika és a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez korántsem ilyen fekete-fehér - legalábbis erre hívta fel a figyelmet friss videós elemzésében a The Economist portál.
Mint említik: hosszabb fellendülések során az emberek egyszerűen elfelejtik, hogy a gazdaság ciklikus.
Ilyenkor a veszélyérzet csökken, a kockázatvállalás nő, a befektetők egyre inkább a magas hozamú, de bizonytalanabb eszközöket keresik.
Például az amerikai háztartások vagyonának harmada ma már részvényekben van, ami történelmi rekord. Amennyiben a jelenlegi mesterségesintelligencia-láz egyszer csak kifulladna vagy kiderülne, hogy a vártnál kevesebb értéket teremt, a korrekció nagyon széles társadalmi rétegeket érintene fájdalmasan. A túlzott kockázatvállalás árát mindig a visszaesés idején fizeti meg a gazdaság.
A recessziók hiánya azonban nemcsak a befektetők viselkedését változtatja meg, hanem a kormányokét is. A döntéshozók hajlamosak azt sugallni, hogy minden baj megelőzhető megfelelő állami beavatkozással. Így egyre több szektort ígérnek megmenteni baj esetén, egyre több garanciát vállalnak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Egyesült Államok ma már hatalmas mennyiségű lakossági bankbetétet biztosít, és a jelzáloghitelezők is állami védelem alatt állnak, ha az adós nem fizet. A függő állami kötelezettségek összértéke több mint 130 billió dollárra rúg, ami az amerikai GDP majdnem ötszöröse. Ha egyszerre több területen jelentkeznének problémák, felmerül a kérdés: egyáltalán képes volna-e a kormányzat mindenkit megmenteni? A „mindent megmentünk” logikája könnyen önmaga csapdájává válhat, hiszen minél nagyobb a mentési ígéret, annál nagyobb az államszintű sérülékenység.
A hagyományos közgazdasági gondolkodás egy része, például az osztrák közgazdász Joseph Schumpeter által is képviselt irányvonal azt állítja, hogy a recessziók a kapitalizmus természetes tisztulási folyamatai.
A gyengén teljesítő vállalkozások ilyenkor kiszorulnak, a tőke termelékenyebb ágazatokba vándorol, a munkaerő pedig oda áramlik, ahol valós kereslet mutatkozik.
Ez a „kreatív rombolás” hosszú távon hatékonyabb gazdasági szerkezetet eredményez. Schumpeter ugyanakkor soha nem jutott el odáig, hogy recessziót kellene mesterségesen kiváltani; csupán azt hangsúlyozta, hogy a túlzott állami beavatkozás akadályozza a gazdaság természetes alkalmazkodását.
Erre jó példa volt a Covid–19 időszaka. Európában a kormányok megpróbálták a recessziót mesterségesen kivédeni azzal, hogy munkahelyeket védtek meg: tömegek kerültek államilag finanszírozott bértámogatási programokba. Az Egyesült Államok ezzel szemben hagyta, hogy a munkahelyek megszűnjenek, viszont közvetlen készpénztámogatást adott az embereknek.
Az amerikai munkanélküliség 15 százalékig ugrott, ami közel kétszerese volt az európainak, ám a munkaerő gyorsabban alkalmazkodott: a dolgozók tömegesen hagyták el azokat az ágazatokat és helyszíneket, ahol a kereslet eltűnt, és olyan területekre áramlottak, ahol új igény jelent meg, például az elővárosokba vagy a kiszállítási szolgáltatásokhoz. A becslések szerint a munkaerő-átcsoportosítás mértéke Amerikában kétszer akkora volt, mint Európában. Ez a fájdalmas, de hatékony alkalmazkodás hosszabb távon erősebb munkaerőpiacot eredményezett.
Mindez nem jelenti azt, hogy a recessziók jók vagy kívánatosak lennének. Komoly szenvedéssel járnak, és előre lehetetlen megmondani, hogy inkább tisztító erejűek lesznek-e, mint a 2020-as válság, vagy inkább tartós károkat okoznak, mint a 2008-as amerikai pénzügyi összeomlás. Ahogy természetesen a globális válságok sem egyforma mértékben érintik az egyes országok gazdaságait. Ami a hazai inflációt illeti, a témát alaposabban is körüljártuk a NapiCsárt című videósorozatunk egyik adásában:
Mindenesetre, amikor egy hosszabban tartó krízishelyzetben az emberek az elégedetlenségüket fejezik ki, nem árt, ha belegondolnak: nemcsak a válság, hanem az arra adott válaszlépések is összetett hosszútávú hatásokkal járnak.
Ha a kormányok mindenáron el akarják kerülni a visszaeséseket, és mesterségesen fenntartani a látszólagos növekedést, akkor következetesen engedniük kellene a gazdaság természetes szelekcióját is. Ha mindent meg akarnak menteni, a rendszer egyre több támogatást igényel, egyre törékenyebbé válik, és egy idő után elérkezhet az a pont, amikor az állam már nem tudja teljesíteni a saját ígéreteit.
A recessziók tehát nem csupán fájdalmas események a gazdaság életében, hanem olyan szükségszerű korrekciók is lehetnek, amelyek nélkül a növekedés és a stabilitás könnyen illúzióvá válik. Az igazi kérdés nem az, hogy jó-e a recesszió, hanem az, hogy képesek vagyunk-e a veszteségek mellett felismerni a hosszú távú szerkezeti előnyöket, és hogy a kormányok hajlandók-e elfogadni: a gazdaság nem tartható mesterségesen örök konjunktúrában.