MTI • 2024. március 14. 10:31
Iránykereséssel indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Az előző nap a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 854,44 pontos, 1,29 százalékos csökkenéssel, 65 600,63 ponton zárt.
Árokszállási Zoltán kommentárjában kiemelte, hogy reggel az ázsiai börzéken vegyes elmozdulások látszanak, míg az európai határidős indexek minimális emelkedést mutatnak. Így nyitásban iránykeresésre, kimértékű emelkedésre lehet számítani a BUX indexben.
Az OTP 16 935 forintos szint alá került. A következő támasz lefelé 16 770 forintnál húzódik, ellenállás 17 270 forintnál látható. Szerdán az OTP-részvények ára 435 forinttal, 2,51 százalékkal 16 915 forintra esett, forgalmuk 7,5 milliárd forintot tett ki.
A Mol is esett, így a következő támasz szint lefelé 2885 forintnál, míg ellenállás 2960 forint körül látható. A Mol árfolyama szerdán 24 forinttal, 0,82 százalékkal 2918 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
A Richter sem volt jó formában, a gyógyszerpapírnál felfelé ellenállás 9855 forint körül, lefelé támasz pedig 9150 forint körül húzódik. Az előző nap a Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,52 százalékkal 9600 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Magyar Telekom ezzel szemben emelkedni tudott, így az emelkedő trendvonalon jár az árfolyam. Ez jelenleg 900 forint körüli ellenállást jelent, míg támasz 865 forintnál látható. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,01 százalékkal 899 forintra erősödött szerdán, forgalma 550,6 millió forint volt.