Csak még jobban megszedték magukat a szupergazdagok a válságokon: ehhez 230 év is kevés lenne

MTI2024. január 15. 18:27

Világszerte nőtt a szakadék a gazdagok és a szegények között az elmúlt évek válságai és háborúi miatt - derült ki az Oxfam jótékonysági szervezet hétfőn közzétett tanulmányából, amelyet a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) előtt hoztak nyilvánoságra. A dokumentum szerint a világ öt leggazdagabb embere - mind férfiak - 2020 óta több mint kétszeresére növelte vagyonát. Ezzel egy időben közel 5 milliárd ember, a legszegényebb 60 százalék még szegényebb lett.

A jelentés különböző forrásokból származó adatokon alapul. Az Oxfam például a Forbes amerikai üzleti magazin által a milliárdosok vagyonáról készített becsléseket összevonta a Credit Suisse bank, a Világbank és az Eurostat európai statisztikai hivatal globális vagyonra vonatkozó becsléseivel. Az Oxfam elemzésében arra a következtetésre jutott, hogy a jelenlegi növekedési ütem mellett a világnak 10 éven belül meglehet az első dollárbilliomosa.

A globális szegénységet viszont még 230 év alatt sem lehetne teljesen leküzdeni. Az Oxfam adatai szerint az öt leggazdagabb ember 2020 óta átlagosan óránként 14 millió dollárt keresett. Vagyonuk a 2020-as 405 milliárd dollárról 869 milliárd dollárra nőtt. Az összes milliárdos teljes vagyona háromszor gyorsabban nőtt, mint az infláció mértéke.

A WEF svájci nonprofit alapítvány, a politikai és üzleti világ vezetőit és sok más személyiséget tömörítő fórum hivatalosan a nap folyamán később nyílik meg, a vezetők pedig kedden kezdik ismertetni álláspontjukat a fórumon.

Címkék:
milliárdos, gazdaság, növekedés, világ, üzlet, globális, gazdagok, szupergazdagok, elemzés, elit, milliárdosok,