Nagy fejlesztést jelentett be Szijjártó Péter: 300 új munkahely lesz az ország keleti végében

MTI2023. szeptember 28. 21:30

A LEGO mintegy 54 milliárd forintos beruházással 300 új munkahelyet hoz létre Nyíregyházán, illetve a napelemparkját is bővíteni fogja és geotermikus projektet tervez - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nyíregyházán. A tárcavezető a dán tulajdonosi hátterű LEGO Manufacturing Kft. új beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég 54 milliárd forint értékben bővíti csomagoló- és raktárkapacitásait a 2023-2025-ös időszakban.

A fejlesztést az állam 4,3 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva 300 új munkahely létrehozásához. Beszédében kiemelte, hogy a játékgyártónak fontos célja a környezetbarát működés, ezért a jövőben a napelempark bővítését, a geotermikus energiahasználatot célzó beruházásokra is sor fog kerülni, ami megerősíti Magyarország pozícióját a világ azon húsz állama között, amelyek károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett képesek a gazdasági teljesítményük növelésére.

A miniszter szólt az utóbbi évek nehézségeiről, kitérve a világgazdasági rend megbomlására, a különböző válságok drámai következményeire, és leszögezte, hogy ezen körülmények közepette figyelemre méltó igazán a magyar gazdaság sikere.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy tavaly a krízis ellenére is csúcsot javított a foglalkoztatottság, a beruházások és az export.

Ennél már csak az örömtelibb, hogy azt is elmondhatjuk, hogy idén valószínűleg mind a három rekord meg fog dőlni, dacára annak, hogy rendkívül inflációs nyomással kellett számolni egész évben. Az idei év végére megduplázzuk a valaha mért legmagasabb beruházási összeget. A tavalyi 6,5 milliárd eurós rekordot idén 13 milliárd eurós rekord fogja követni. Az export növekedése eddig 10 százalékos mértékű, és az eddig a beruházásösztönzési rendszeren keresztül behozott beruházások 50 százalékkal több munkahelyet teremtettek, mint a tavalyi esztendőben

- tette hozzá.

Szijjártó Péter leszögezte: jó remény van arra, hogy az infláció letörését követően jövőre megtörténhet a gazdasági növekedés újraépítése is.

Nyilvánvalóan ez a teljesítmény lehetetlen lett volna, ha a nemzetközi beruházói, nemzetközi vállalati bizalom nem lenne töretlen Magyarország iránt. Sokszor halljuk, látjuk a hitelminősítő intézetek filozofikus megközelítését a befektetői bizalomról. Mi, akik két lábbal állunk a földön, s bizonyára nem vagyunk ennyire műveltek gazdasági kérdésekben, úgy gondolkodunk, hogy minél több a beruházás egy országban, annál nagyobb a bizalom az ország iránt. Hogyha ezen a reális szemüvegen keresztül nézzük a dolgot, akkor örömmel állapíthatjuk meg, hogy az elmúlt évek európai és globális gazdasági kihívásai nemhogy nem tudták megingatni a nemzetközi beruházói bizalmat Magyarország iránt, hanem az folyamatosan javult

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- fűzte hozzá a miniszter.

A beruházásokért zajló "egyre drámaibb küzdelmet" értékelve üdvözölte, hogy idén is meg fog dőlni a beruházási rekord, ami szavai szerint Európa legalacsonyabb adóinak, a jó infrastruktúrának és a kiváló munkaerőnek köszönhető. Méltatta Kelet-Magyarország utóbbi évekbeli "elképesztő fejlődését" is, és kiemelte, hogy mára kemény munkával sikerült kiegyensúlyozni hazánk tőkevonzó képességét. Példaként említette azt is, hogy Nyíregyházán 2014 óta 18 olyan nagyberuházói döntés született, amelyet a kormány anyagilag is támogatott.

A miniszter elmondta, hogy a dán vállalatok fontos szerepet játszanak hazánkban, a húsz legnagyobb beruházói közösség között vannak. A kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly 16 százalékkal bővült, és idén is 10 százalék feletti növekedést regisztráltak eddig. Közölte, a magyar műanyagipar teljesítménye, a LEGO-nak is köszönhetően, 2022-ben, 15 százalékos növekedést követően, elérte a 3600 milliárd forintot, és a lendület a jelek szerint kitart.

borítókép: Balogh Zoltán, MTI/MTVA 

Címkék:
munkahely, magyarország, nemzetközi, lego, ország, miniszter, szijjártó,