A Covid alatt sem voltunk ennyire pesszimisták: egyre brutálisabbnak látják a jövőt a magyarok

Pénzcentrum2022. november 28. 07:47

Az üzleti bizalmi index az októberi nagy zuhanás után novemberben némileg tovább csökkent. A fogyasztói hangulat viszont kissé javult, bár így is borúlátóbb maradt szeptemberi, rettenetes pesszimizmusánál. Egy felmérés szerint az üzleti várakozások a 2021 eleji covidos időszakban voltak hasonlóan negatívak. A fogyasztók pedig továbbra is pesszimistábbak, mint 2020 tavaszán, a Covid-járvány okozta pánik idején voltak. Jó hír viszont, hogy az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága kissé erősödött, áremelési törekvése gyengült, miközben a fogyasztók munkanélküliségtől való félelme és inflációs várakozása is kedvező irányba változott.

Novemberben az üzleti szférában főleg az ipari, de az építőipari bizalmi index is csökkent, ugyanakkor a szolgáltató és kereskedelmi cégek várakozása javult. Ez utóbbiak az októberi nagy romlás korrekciójának tekinthetők. Az üzleti bizalmi index négy hónappal ezelőtt került negatív tartományba, vagyis lett több a ború-, mint a derűlátó cég. Az index süllyedése azóta is tart – írja közleményében a GKI.

Az ipari várakozások április óta romlanak, jelenleg a 2020 végi helyzetnek felelnek meg. Novemberben kedvezőtlenebbé vált az elmúlt időszaki termelés, a teljes rendelésállomány – ezen belül különösen az export –, valamint a készletek megítélése. Az építőipari vállalkozások hangulata novemberben már negyedik hónapja romlott, s ezzel 26 havi mélypontjára került. A mélyépítők kilátása lényegesen rosszabb lett, az utóbbi időben viszonylag kevésbé borúlátó magasépítőké viszont hibahatáron belül javult. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség és a rendelésállományok értékelése is romlott. A kereskedelmi bizalmi index az októberi jelentős csökkenés után novemberben valamelyest korrigált. A kereskedelmi cégek eladási pozíciójukat ugyan az októberinél rosszabbnak látták, a rendelések várható alakulását azonban sokkal, a készletekét kissé kedvezőbbnek ítélték. Kissé korrigált novemberben a szolgáltatói bizalmi index is. Az előző időszaki forgalom és az általános üzletmenet megítélése ugyan romlott, de a forgalmi várakozások javultak.

Novemberben megállt az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandóságának romlása, de így is kissé több a létszám csökkentését, mint bővítését tervező cég. Az ipar kivételével – ahol jelentős a romlás – javultak a foglakoztatási elképzelések. A lakosság munkanélküliségtől való félelme hat hónapos erősödés után kissé csökkent. Az áremelési törekvés novemberben minden ágazatban visszafogottabb lett, leginkább az iparban, legkevésbé a kereskedelemben. A cégek nagyobb fele azonban továbbra is áremelésre készül, a kereskedelemben közel kétharmaduk. A fogyasztók inflációs várakozása is enyhült. Minden ágazatban és a fogyasztók körében is jelentősen javult a magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése, ami azonban továbbra is nagyon pesszimista, a szeptemberi szintet sem éri el.  

A fogyasztói bizalmi index fél éves, nagyon jelentős romlást követően novemberben kissé javult, de így sem érte el októberi szintjét. A lakosság saját pénzügyi helyzetét jobbnak érezte, mint októberben, de még ezzel együtt is jóval rosszabbnak, mint a koronavírus válság kezdetén. A saját jövőbeli megtakarítási képesség megítélése a februári mindenkori rekord szint óta szinte egyenletes ütemben és folyamatosan gyengült, ez novemberben is folytatódott. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek jelenlegi vásárlási feltételeit rosszabbnak, míg a következő egy évre vonatkozót jobbnak érezték, mint októberben.

Címkék:
befektetés, drágulás, infláció, gazdaság, válság, cégek, vállakozás, gki, vásárlók, visszaesés, bizalmi index, árdrágulás,