Brutális előrejelzés: eddig maradhat a kétszámjegyű infláció Magyarországon

Pénzcentrum2022. november 11. 08:30

Bod Péter Ákos szerint növekedési áldozatot kell hozni, különben Európában hamarabb lesz újra egyszámjegyű infláció, mint itthon.

Növekedési áldozatot kell hoznia a magyar kormánynak, mert ellenkező esetben tartósan magas, két számjegyű lesz az infláció - ezt a volt jegybankelnök és miniszter, Bod Péter Ákos írta az mfor.hu-n megjelent elemzésében. A közgazdász szerint az máris bizonyosnak látszik, hogy az első két negyedév gyors növekedsi üteme a harmadik negyedévben lassulásba váltott át, a negyedikben pedig a GDP-várakozás előjele negatívba válthat. Ez azért gond, mert ez a recesszióba lépés első feltétele szokott lenni.

A túlpörgetett magyar gazdaság pontosan akkor importált többet (egyebek közt nyersanyagokból és energiahordozókból), amikor a behozatali árak ránk nézve kedvezőtlenül alakultak. Így természetesen a cserearányromlás káros hatásait hazánk sem kerüli el, ezt jelzi a külkereskedelmi statisztikák gyors romlása

- fogalmazott Bod Péter Ákos. Kitért arra is, hogy az állami ár-megkötés - vagyis az élelmiszer- és benzinárstopok - fagyást hagynak a rendszerben, vagyis a következő hónapokban akkor sem indulhat meg a dezinfláció, ha az élelmiszerek, energiahordozók árai a tőzsdén akár javulásnak is indulnak. Ez pedig azt is eredményezheti, hogy Magyarországon tovább lehet kétszámjegyű az infláció, mint más európai országokban.

Címkék:
jegybank, infláció, káros, elemzés, közgazdász, inflációs adat, infláció mértéke, piacelemzés,