Teljesen eltűnt a boltokból a kedvelt hungarikum: esélyes, hogy ez még csak a kezdet

HelloVidék2022. szeptember 29. 08:16

Búcsút inthetünk a makói vöröshagymának, ugyanis az idén szinte teljesen megszűnt a hazai hagymatermesztés. Azonban a csúcsosodó katasztrófának közel sem ez a vége. A HellóVidék utána járt, milyen zöldségek és gyümölcsök juthatnak hasonló sorsra, mint a Hungarikumnak számító makói hagyma.

A helyi gazdálkodók egy része a végsőkig kitartott, ám az aszály a legmakacsabb földművelők termésének jelentős részét is elvitte. Fekete János, az Országos Hagyma Terméktanács elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában kifejtette, hogy az elmúlt két évtizedben folyamatosan csökkent a vöröshagyma hazai termőterülete: míg húsz évvel korábban Makó térségében 1500–2000 hektáron foglalkoztak hagymatermesztéssel a gazdálkodók, az idén húsz-harminc hektárra szűkült a makói hagyma területe. A Terméktanács elnöke a hagymatermesztés válságának fő okaként azt látja, hogy a makói vöröshagyma-termesztés egyre kevésbé tudja felvenni a versenyt a nemzetközi piaccal. Idén pedig az aszály teljesen elintézte a termést.

Az országot sújtó idei aszály azonban nem csak a makói hagymatermesztést terítette le, de az agrár szektor több területén – így a zöldség- és gyümölcstermesztésben is – komoly károkat okozott. A HellóVidék felkereste a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsot, hogy részletes tájékoztatást kérjen a hazai zöldség- és gyümölcstermesztés nehézségeiről. Közölték: az idei történelmi aszály az egész országot sújtotta, de leginkább az Alföldön okozott nagy károkat. A gyümölcstermesztés területi eloszlásait nézve a legnagyobb termőterületeket magába foglaló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Bács-Kiskun megye és Pest megye túlnyomó részén az aszály elérte a „súlyos” azaz legmagasabb szintet, ami az öntözetlen ültetvényeken jelentős terméskiesést eredményezett.

Az idei almatermés siralmas lett, magyar málnatermesztésről már alig beszélhetünk.

A teljes cikk arról, hogy hogyan érintette a hazai mezőgazdaság válsága idén a jellemzően hazánkban megtermelt zöldségeket, gyümölcsöket, a HelloVidék oldalán olvasható.

Címkék:
magyarország, zöldség, gazdaság, magyar, agrárium, hazai, gyümölcstermesztés, hagyma, aszály, agrár,