Nyilatkozott az államtitkár: ez lenne az oka, hogy idén korábban kezdik a fakitermelést?

Pénzcentrum/MTI2022. augusztus 14. 16:31

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig – erről az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában - írja az MTI

Zambó Péter azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és vagy engedélyezik az erdőgazdálkodónak a fakitermelést vagy sem, írja az MTI. „Amit most a (jog)szabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak” – fogalmazott. Az államtitkár hangsúlyozta: az éves tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók, emellett számítanak magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

Elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem naturás területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre. Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa – ismertette. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben – tette hozzá.

Hozátette, hogy az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül.

Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra

– mondta az államtitkár, aki jelezte: a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A múlt heti, nagy port kavart rendelet, amellyel a tűzifa biztosításához a fakitermelést ösztönözné a kormány, több lényeges ponton is természetvédelmi alapvetésekbe gyalogol bele. Ezek közül a legnagyobb hangsúlyt a felújítás nélküli tarvágás lehetősége és a természetvédelmi területeken történő fakitermelés kapta, de legalább ilyen problémás az is, hogy engedélyezi a favágást az úgynevezett vegetációs időszakban.

A tavasztól késő nyárig tartó pár hónapban azért volt tiltott mostanáig a fakitermelés, mert az ilyenkor a teljes ökoszisztémát veszélyezteti. A fák koronaszintjén és a talajszinten rengeteg madár fészkel, kihajtanak a lágyszárúak, illetve a fák élénk anyagcseréje kitetté teszi őket a gombás fertőzésekkel szemben, ha megsérülnek.

Már tavasszal, tehát jóval az energia-veszélyhelyzet kihirdetése előtt kérte az erdészeti államtitkár az agrárminisztert, hogy vegetációs időszakban is lehessen fát vágni – derül ki a birtokunkba jutott dokumentumból. Zambó Péter a márciusi keltezésű minisztériumi feljegyzésben arról írt, hogy a fapiac a Covid után keresleti piaccá alakult át, megcsappantak az országban a fakészletek, ezért felül kell vizsgálni a kitermelést akadályozó természetvédelmi korlátozásokat.

Címkék:
energia, tél, tűzifa, fa, államtitkár, fakitermelés, erdőirtás, erdőgazdálkodás,