Megszólaltak a szakszervezetek: feleszi az infláció a béremeléseket

Pénzcentrum2022. május 19. 10:31

Azoknál a cégeknél, amelyeknél korábban csak 10 százalék alatti bérfejlesztés volt, idén mindenképpen szükség lesz korrekcióra, de a 10 százalék fölötti emelések esetében is. Az elmúlt időszakban olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint nagyon komoly nyomás nehezedik a szakszervezetekre és a munkáltatókra is az infláció drasztikus emelkedése miatt. A jelenlegi bérmegállapodások többsége biztosítja a feleknek, hogy évközben felülvizsgálják a korábban aláírt emeléseket és a végrehajtott bérfejlesztéseken túl további kompenzációkat adjanak.

Mint mondta, ez az év közepén vagy adott esetben az év végén is jelenthet alapbéremelést, egy vagy több részletben kifizetett kompenzációs összeget, vagy béren kívüli juttatásokat is. Azt látják, ahol egy számjegyű, 10 százalék alatti bérfejlesztés volt nemrég, ott mindenképpen szükséges korrekció, de ez érvényes lehet ott is, ahol 10 százalék fölötti emelések voltak.

Nem látjuk még az éves átlagos inflációt, ami viszont egyértelműen elmondható, hogy a munkavállalók nem az átlagos inflációs mértéket érzik, mert az alapvető élelmiszerek és az alapvető szolgáltatások ára jelentősen, akár 100-150 százalékkal is emelkedett

– foglalta össze a szakszervezet elnöke az Inforádiónak. Egy központi felmérésre hivatkozva Mészáros Melinda azt mondta: a munkáltatók kétharmadánál 15 százalék körüli bérfejlesztésre lehet számítani, de a dolgozók egyharmada egyáltalán nem kapott fizetésemelést.

Perlusz László, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára azt mondta, az elmúlt időszakban olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel, emellett nagy munkaerőhiány van a piacon, ez szintén jelentősen befolyásolja a magyarországi bérstruktúrát. Hozzátette, májustól várható, hogy lassul a gazdasági növekedés, de mivel még mindig keresleti a munkaerőpiac, a magas infláció miatt ez kikényszerítheti a béremelést. Emlékeztetett arra is, hogy az év elején 20 százalékos minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés volt, de figyelembe kell venni az energiaárak megugrását is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nem 20 százalékkal emlkedett az áram ára, hanem 80-nal, de a gáz ára sem 20 százalékkal nőtt, hanem az ötszörösére emelkedett, tehát olyan sokkhatások érték a vállalkozásokat ebben az évben, hogy nagyon óvatosan kell bánniuk a béremelésekkel

– mondta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.

Címkék:
fizetés, infláció, munkáltató, fizetésemelés, vállalkozók, bérkompenzáció, munkáltatók,