Így zárt a 46. héten a Budapesti Értéktőzsde: hiába a növekvő forgalom, megtörtént az esés

MTI2021. november 21. 19:01

Növekvő forgalomban esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 51 472,91 ponton zárt pénteken, 833,76 ponttal, 1,59 százalékkal alacsonyabban mint egy hete.

A részvénypiac forgalma 72,707 milliárd forint volt a múlt heti 72,394 milliárd forint után, a vezető részvények gyengültek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti tőzsdei összefoglalója szerint csaknem 2 százalékos esést mutat a héten a BUX-index, amely pénteken is 1 százalékot gyengült, utóbbi esetben a csökkenés a Mol árfolyamának jelentős visszaesésével magyarázható.

Az elemzés közölte azt is, kedden délután a kamatdöntő ülésen a konszenzussal összhangban, 30 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a közleményben több új intézkedést jelentettek be. Példaként említették, hogy az alapkamat emelési üteme 15 helyett 30 bázispontos lesz, továbbra is havi ütemezésben. Ismét szerepet kap az egyhetes betéti eszköz kamatszintje, amit csütörtökön 40 bázisponttal az alapkamat fölé is emelt a jegybank.

A legfrissebb tőzsdei adatokért böngészd át a Pénzcentrum Árfolyam oldalát!

A legkisebb mértékű, 0,92 százalékos eséssel a Magyar Telekom zárt a héten, pénteken 432 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 486,95 millió forint volt.

A Mol jegyzése 1,30 százalékkal gyengült a héten, pénteken 2436 forinton zárt, a heti forgalma meghaladta a 15,31 milliárd forintot.

A Richter-papírok ára 1,41 százalékkal csökkent a héten, pénteken 8410 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma több mint 13,77 milliárd forint volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az OTP-részvények 2,36 százalékot gyengülve 17 820 forintig csökkentek pénteken, 40,03 milliárd forintos heti forgalom mellett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 4275,83 ponton fejezte be a hetet, ami 55,86 ponttal, 1,32 százalékkal magasabb az előző hetinél.

Címkék:
mol, magyar telekom, tőzsde, richter, bux, bét, tőzsdei elemzés, tőzsdeindex, mol részvény, mol részvények, richter gedeon részvény, budapesti tőzsde, tőzsdei kereskedés, otp részvény osztalék, bux index, mol árfolyam, otp árfolyam, tőzsde hírek,