Keményen beindulhat a pénzpumpa Magyarországon: óriási pénszórásra lehet számítani

Pénzcentrum2021. szeptember 10. 09:31

Hamarosan beindulhat a pénzpumpa, az idei pénzforgalmi deficit ugyanis a költségvetési törvényben rögzített előirányzaton felül további 1650 milliárd forint elköltését teszi lehetővé a kormány számára, miközben a robusztus növekedés következtében érdemben emelkednek a büdzsé adó- és járulékbevételei – derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első féléves költségvetési jelentéséből. 

Augusztus végén az államháztartás kumulált hiánya megközelítette a 2000 milliárd forintot, amely mindössze 300 milliárddal marad el a költségvetési törvényben előirányzottól, ezzel az egész évre tervezett deficit 85 százaléka teljesült. A kabinet ennek ellenére sem fogja vissza a gyeplőt, a Költségvetési Tanács már a büdzsé elfogadásakor figyelmeztetett, hogy a kormányzati szektor egyenlegéről és adósságáról szóló, úgynevezett EDP-jelentésben szereplő 7,5 százalékos deficit a valóságban összegszerűen 3990 milliárd forint hiányt takar, ami hatalmas puffer a büdzsében. 

Tavaly augusztus végén ugyanis 2261 milliárdnál járt az éves hiány, akkor a Gazdaságvédelmi Alap terhére több mint 2000 milliárd forintot költött el pár hónap alatt a kabinet. Ezúttal a Gazdaság-újraindítási Alapból várható a kiutalások zöme, bár az is igaz, hogy mostanáig visszafogott volt a kormány, lapunk gyűjtése szerint augusztus közepén még csak 490 milliárdnál járt a kiadások összértéke.

A mozgásteret az is jelentősen bővíti, hogy a költségvetési törvény módosításakor a kabinet jócskán alulbecsülte a bruttó hazai termék idei növekedését, emiatt a központi költségvetés bevételei az előirányzatok felett alakulhatnak. Tavalyhoz képest pedig különösen látványos a gazdaság újraindulásának büdzsére gyakorolt hatása, az év első felében a központi alrendszer adó- és járulékbevételei 935 milliárd forinttal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Fontos azonban megjegyezni, hogy az MNB júniusi, 6,2 százalékos növekedési prognózisát is meghaladta az élet, az elemzők többsége ma már szinte biztosra veszi a 7 százalék körüli, illetve a fölötti növekedést, így jó eséllyel még ezt a számítást is meghaladhatja a tényleges adóbefizetések értéke. Ez pedig bőven fedezheti az adó-visszatérítés mintegy 550-600 milliárd forintját, amelyet várhatóan már az idei büdzsé terhére teljesíthet a kabinet.

Címlapkép: MTI/Bús Csaba

Címkék:
adó, költségvetés, büdzsé, költségvetési hiány,