Korán berobbant idén a járványszezon: sok beteg gyereket találtak, fertőzik a szülőket, dolgozókat

Pénzcentrum2023. szeptember 29. 12:15

Az NNGYK Járványügyi és Infekciókontroll Főosztályának friss jelentése szerint 2023. szeptember 18. és 24. közötti időszakban két tömeges, közösségi gastroenteritis-járványról érkezett jelentés, további nyugat-nílusi lázzal fertőzött betegeket is találtak, illetve egy-egy paratífuszos és Hantavírusos eset is előfordult. A héten a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy morbilli és egy parotitis epidemica megbetegedés gyanúját jelentették.

A 38. héten a friss jelentés szerint egy Komárom-Esztergom vármegyei ifjúsági táborban 2023. szeptember 14-16. között két fővárosi, egy Pest vármegyei és egy Komárom-Esztergom vármegyei gimnázium tanulói táboroztak. 2023. szeptember 14-étől kezdődően hányás, hasmenés jelentkezett az ott tartózkodó tanulók és dolgozók között. A 405 fő exponáltból a jelentés megírásáig 76 fő megbetegedését derítették fel. Kórházi ápolásra nem volt szükség. A járási népegészségügyi osztály a táborban helyszíni járványügyi vizsgálatot végzett, amelynek eredménye a fertőzés kontakt úton történő terjedését valószínűsítette. Az élelmiszer eredet kizárására a további járványügyi és élelmezésegészségügyi vizsgálatok folyamatban vannak.

Egy Baranya vármegyei településen 2023. szeptember 8-ától kezdődően a helyi általános iskolában és óvodában gastroenteritis tüneteivel járó megbetegedések jelentkeztek. 176 fő exponáltból (148 tanuló és 28 dolgozó) 35 fő tanuló és 6 fő dolgozó betegedett meg. A betegek két-három nap alatt gyógyultak, kórházi ápolásra nem volt szükség. Három beteg gyermek székletmintájának vizsgálata Calicivírus pozitív lett. A területileg illetékes járási hivatal az intézményben fokozott fertőtlenítést rendelt el - közölte az NNGYK.

A héten a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek közül egy morbilli és egy parotitis epidemica megbetegedés gyanúját jelentették. Egy Tolna vármegyei 49 éves nőbetegnél a kanyaró diagnózisát a laboratóriumi vizsgálat nem támasztotta alá. Egy Szabolcs-Szatmár- Bereg vármegyei 21 éves, mumpsz elleni védőoltásban részesült férfi betegnél a mumpsz klinikai diagnózis alátámasztására, vagy elvetésére szolgáló virológiai vizsgálatok folyamatban vannak.

A  38.  héten  két  hazai  eredetű  nyugat-nílusi  láz  megbetegedést  diagnosztizáltak. A megbetegedéseket két területről jelentették: Budapestről és Fejér vármegyéből.

A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 29-re nőtt (27 hazai és 2 importált). Hazai eredetű megbetegedést a főváros és tizenegy vármegye területén regisztráltak: Budapest (4 fő), továbbá Baranya (1 fő), Bács-Kiskun (2 fő), Borsod-Abaúj-Zemplén (1 fő), Csongrád- Csanád (6 fő), Fejér (4 fő), Hajdú-Bihar (2 fő), Jász-Nagykun-Szolnok (2 fő), Pest (1 fő), Somogy (2 fő), Szabolcs-Szatmár-Bereg (1 fő), Tolna (1 fő) vármegye. A betegek 62%-a férfi, az átlagéletkor 54 év (8-85 év). A betegek 48%-a a 60 éves vagy annál idősebb korcsoportba tartozik. A betegek 79%-a idegrendszeri tünetekkel került kórházba.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A héten egy Komárom-Esztergom vármegyei betegnél hazai eredetű paratífusz megbetegedést diagnosztizáltak. Az 53 éves férfibeteg tünetei 2023. augusztus 21-én kezdődtek hasmenéssel és hidegrázással, majd kiszáradás miatt kórházi ápolás is szükségessé vált. Először salmonellosis volt a feltételezett diagnózis, azonban székletbakteriológiai vizsgálat során S.paratyphi B-t mutattak ki. A beteg környezetében szükséges járványügyi intézkedések megtörténtek, illetve folyamatban vannak.

A 38. héten egy hazai eredetű Hantavírus okozta veseszindrómáról érkezett jelentés. A Győr- Moson-Sopron vármegyei 38 éves férfibetegnél a laboratóriumi vizsgálat a Hantavírus Puumala kóroki szerepét igazolta - közölte az NNGYK.

Címkék:
vizsgálat, járvány, vírus, ősz, szeptember, beteg, baktérium, jelentés, betegek, nyugat-nílusi láz, nngyk,