Komoly béremeléseket jelentett be a kormány: ezek a magyar dolgozók kaphatnak több pénzt

Pénzcentrum2023. augusztus 15. 09:02

Egymilliárd forintos azonnali többletforrást ad a kormány az egészségügyi dolgozóknak, ám nem mindenki részesül belőle.

Azonnali hatállyal egymilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány az egészségügyi bérekre - ez a hétfőn este megjelent Magyar Közlönyből derült ki, a rendeletet maga Orbán Viktor miniszterelnök írta alá.

Mint a rendelet szövegéből kiderül, a kormány "egyetért a bérfejlesztésre többletforrás biztosításának szükségességével", így a pénzügyminisztert arra szólítja fel, hogy a kultúráért és innovációért felelős miniszter bevonásával teremtsen elő 1 milliárd 63 millió forintot arra, hogy az egészségügyben dolgozók több fizetést kapjanak.

Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a bérfejlesztési program most azokra vonatkozik, akik az egészségügy pénzügyi, műszaki, számviteli illetve gazdasági szektoraiban tevékenykednek. Az egészségügyi szakdolgozók júliusban kaptak egy 18 százalékos béremelést.

Címkék:
egészség, kormány, egészségügy, bérek, bérfejlesztés, fizetések, kormányrendelet, egészségügyi dolgozók, kórházak,