Egyre több magyar fordít hátat az állami egészségügynek: inkább fizetnek, csak ne kelljen várni

Pénzcentrum2023. május 30. 13:25

A teljes hazai lakosság 29 százaléka járt fizetős magánorvosnál az elmúlt egy évben. Egy felmérésből kiderült, hogy a legtöbben a gyorsabb sorrakerülés és a biztosabb diagnózis miatt nem az állami ellátást választották.

A magyarok elsősorban az ellátáshoz való gyorsabb hozzájutás és a nagyobb odafigyelés miatt hajlandóak fizetni a magánorvosi ellátásért, ám érthető módon sokak számára jelent visszatartó erőt ezzel kapcsolatban, hogy nincs pénzük a fizetős ellátásra, vagy sokallják annak költségeit. Jól körülhatárolhatóan a fiatalabb és iskolázottabb rétegek választják a magánellátást, ahol elsősorban a fogorvost és a nőgyógyászt, valamint az orvosi hiányszakmákban dolgozó fehér köpenyeseket keresik fel a leggyakrabban.

A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben, ők tavaly átlagosan 137 ezer forintot költöttek erre, ezen felül fejenként átlagosan 74 ezer forint ment el gyógyszerekre 2022-ben. Többek között ezek derülnek ki az UNION Biztosító megbízásából az NRC által 1200 fő megkérdezésével elvégzett reprezentatív kutatásból, amelynek eredményeit a biztosító legfrissebb blogcikke foglalja össze.

Miért az állami, miért a magán?

A felmérés készítői elsőként arra igyekeztek választ kapni, hogy mi alapján döntenek a magyarok a magán vagy az állami ellátás között. Az állami helyett magánorvost választók három leggyakrabban megjelölt válasza az volt, hogy

  • így gyorsabban jutnak szakemberhez, ellátáshoz,
  • nem kell várakozniuk, illetve
  • alaposabb a vizsgálat és az ellátás.

A reprezentatív kutatás résztvevői a fizetős egészségügyi szolgáltatások melletti további érvként jelölték meg azt is, hogy a magánorvosok olyan vizsgálatot, kezelést is elvégeznek, amit az állami rendszerben dolgozó kollégáik nem.

A minden esetben állami orvost preferáló válaszadók három fő érve ezzel szemben az volt, hogy

  •  nincs pénzük a magánellátásra,
  • elvi okok miatt választják az állami orvost: azért fizetik a TB-t, hogy kapjanak állami ellátást,
  • sokallják a díjakat, árakat.

A fiatalabbak és iskolázottabbak fizetnek leginkább

A kutatás arra is kitért, hogy elsősorban kik veszik igénybe a fizetős fehér köpenyesek szolgáltatásait. Elmondható, hogy minél fiatalabb valaki, annál kevésbé jellemző rá, hogy csak az állami egészségügyre támaszkodik: míg a 25-34 évesek 80 százaléka szokott magánellátást (is) választani, addig az 55-65 éves korosztálynak csak a 61 százaléka tud és hajlandó is pénzt áldozni erre. Az iskolázottabbak körében is nagyobb a hajlandóság a magánellátás választására: míg az érettségizettek 73 százaléka szokott legalább részben magánorvoshoz menni, addig a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 86 százaléka.

Fogorvosra és a nőgyógyászra költünk leggyakrabban

A felmérés szerint a magyarok csupán harmada zárkózik el kategorikusan a magánellátástól, a többiek pedig a fogorvosra és a nőgyógyászra költenek leginkább. Ezek mellett az orvosi hiányszakmákban választják inkább a magánellátást, így a nefrológia, vesegondozás, valamint az endokrinológia és a szemészet területén jártas szakorvosok segítségét veszik igénybe a legtöbben magánúton.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A magánorvosi vizsgálatok és beavatkozások díja számos tényezőtől függ, általánosságban azonban elmondható, hogy a leggyakoribbak közül egy mellkas CT 20 és 30 ezer forint közötti összegbe kerül, egy kontrasztanyagos hasi CT-ért azonban már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ez ugyanis 55 ezer forinttól indul. Egy térd MRI költsége ennél is durvább, akár a százezres nagyságrendet is elérheti, ám még mindig olcsóbb, mint az átlagosan 160 ezer forintért elérhető Cardio CT. A gyakori vizsgálatok között említhető még a mintegy negyedmillió forintba kerülő PET CT is.

Mennyit költünk és milyennek találjuk az árakat?

Ezek után nem is meglepő, hogy a kutatás szerint azok a magyarok, akik igénybe szoktak venni magánorvosi szolgáltatásokat, (a fogorvoson kívül) tavaly átlagosan 68 ezer forintot hagytak ott a magándokinál, míg fogorvosra átlag 69 ezret költöttek az elmúlt évben.

Az előző tizenkét hónapban recept nélkül kapható gyógyszerekre 30 ezret, míg a vényköteles orvosságokra átlagban 44 ezer forintot költöttünk a kutatás szerint. A felmérés során az is kiderült, hogy bár a legtöbben soknak érzik a magánorvosi szolgáltatások díjait, azonban az árakat nem a szolgáltatáshoz mérten tartják magasnak, inkább a saját jövedelmükhöz viszonyítva. Tehát a reprezentatív kutatásban megkérdezettek válaszai alapján a magyarokra az „ennek ez az ára” hozzáállás jellemző a magánorvosi szolgáltatások igénybevételekor.

A magyarok közel harmada járt magánorvosnál az elmúlt egy évben

A felmérés szerint a teljes hazai lakosság 29 százaléka járt fizetős magánorvosnál az elmúlt egy évben. Bár a magánorvosi vizsgálat, konzultáció díját a legtöbben még készpénzzel vagy bankkártyával fizetik, azonban a megkérdezettek 15 százaléka a biztosítójával fizetteti a számlát az egyénileg megkötött magán egészségbiztosítása terhére, míg a válaszadók 16 százaléka veszi igénybe a munkáltató által a munkavállalók javára megkötött csoportos egészségbiztosítást.

Az egészségbiztosítások terhére a biztosítók egy fix, előre kalkulálható havi díjért szükség esetén megszervezik és térítik a legmodernebb képalkotó diagnosztikai eljárásokat, valamint a járóbeteg ellátást és az egynapos műtéteket, de akár még a rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén is fedezik a kieső jövedelmet és a felmerülő többletköltségeke

Címkék:
egészség, egészségügy, felmérés, kutatás, magyarok, ellátás, állami, magánorvos, magánegészségügy, egészségügyi ellátórendszer,