Megszólaltak a magyar bankvezérek: óvatosan a törlesztési moratóriummal

Portfolio2020. április 21. 20:03

Optimista forgatókönyv, hogy 2022-re visszatérhet a hitelezés a magyar bankoknál a tavalyi csúcsév szintjére - derült ki a bankvezérek panelbeszélgetésében a Portfolio online Hitelezés konferenciáján. Az eseményen a törlesztési moratóriumról, a bankokra nehezedő terhekről, a várható hitelezési veszteségekről és a példátlanul felgyorsuló digitalizációról is szó esett.

A beszélgetésen Becsei András (Bankszövetség, OTP Bank) elmondta: a legtöbb bank a központi területeken be tudta vezetni a home office-t, az ügyfélkiszolgálásában pedig óvintézkedéseket tettek a biztonság növelése érdekében, ilyen a szakaszos ügyfélbeengedés, és az OTP Banknál tesztelik koronavírusra is a kollégákat.

Balog Ádám (MKB) azt mondta, először a kollégák egészségéről gondoskodtak, másodikként pedig egy digitális átállást hajtottak végre (a fiókforgalom a felére csökkent, a call center a két és félszeresére nőtt). Vannak hátrányai, de rövid távon kezelhető a helyzet. Kisebb nézeteltérés alakult ki arról, jó-e a home office, Balog Ádám szerint lehet hatékonyan és nem hatékonyan is csinálni.

Csáki Béla (BB) szerint a Budapest Banknál a munkavállalók kétharmada home office-ban dolgozik, az ügyfélforgalom szintén kb. a felére csökkent, a telebankban viszont égnek a vonalak.

Zolnai György (Raiffeisen) elmondása szerint a 3. hétre eljutottak oda, hogy kollégáik közel 90%-a otthonról tud dolgozni, normál időben 6-9 hónapig tartott volna egy ilyen átállás. Nem terveznek elbocsátást, nem is volt ilyen, és még fizetés nélküli szabadságot sem kell alkalmazniuk, viszont a csökkentett munkaidővel és a kurzarbeittel élni szeretnének.

Vida József (Takarékbank) nem szereti a home office-t, a dolgozók 15%-a dolgozik otthonról, 750 fiókot nyitnak ki naponta és 15 busszal járják a vidéket.

Banki terhek és a moratórium

Közel 60 milliárd forint normál bankadót fizet idén a magyar bankszektor, a moratórium a mostani becslések szerint közel 50 milliárdos veszteséget fog okozni a bankoknak, a járványügyi különadó (ami 5 év alatt visszaigényelhető) pedig 55 milliárd forintra rúg - mondta Becsei András, a Magyar Bankszövetség elnöke. Olyan intézkedés született a kormány részéről, ami több szempontból érthető, és a különadó jellege miatt elkerülhető, hogy érdemben növekedjenek a teher miatt az ügyfelek költségei.

Balog Ádám (MKB) szerint a bankadó rontja a bankok tőkéjét és ezáltal hitelezési képességét is, de szerinte jól van megírva a jogszabály, a negatív hatásokat sikerül kompenzálni. A moratóriumról elmondta: a legnagyobb likviditási hitel maga a moratórium a gazdaság szereplői számára, igaz, számviteli elszámolása még nem egyértelmű a bankok számára. Először nagyra nyitotta szemeit, de utólag belátja, hogy helyes és jó döntés volt.

Zolnai György (Raiffeisen) szerint Magyarország nagyon bátor volt a moratórium bevezetésével, más országokban azok mennek be a fiókokba, akik igényelni szeretnék, míg nálunk pont fordított a helyzet. Nálunk pozitívan jöttek ki a bankok belőle. Arról, hogy a 9 hónap megfelelő időtartam-e, még korai nyilatkozni. A legjobban idén a hitelezési veszteségektől félnek, az első törlesztőrészletek érkezésekor megugorhat a nem fizetők aránya, ekkor jobban lehet majd látni, mennyire sikeres a moratórium. Azt az ügyfelet, aki leszokik a törlesztésről, nehéz lesz visszaszoktatni.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Csáki Béla (Budapest Bank) helyes lépésnek nevezte a moratóriumot, a gyorsasága lepte meg igazán, az ügyfeleknek rövid távon jó a moratórium, a vállalatokat folyamatosan szondázni kell. Felhívta a figyelmet: aki a moratóriumot választja, ügyfélként semmilyen hátrány nem érheti, hitelfelvételi szándék esetén azonban felmerülnek kérdések, amelyeket közelebbről, az egyedi helyzet alapján meg kell vizsgálni.

Vida József (Takarékbank) elmondása szerint náluk 45 ezer ügyfél, 200 milliárd forintnyi hiteltartozás esetében kérte már a moratóriumból való kimaradást, az MNB által becsült 30% feletti arány jöhet ki náluk is.

Visszatérhet a hitelezés a tavalyi szintre?

Becsei András (OTP Bank, Bankszövetség) szerint most még nehéz azt is megmondani, hogy meddig eshet. A tisztított számokat júniusban fogjuk látni először a reálfolyamatok (pl. lakásvásárlás) és a hitelezés átfutási ideje miatt, hiszen a tranzakcióban még benne lévők végigviszik az ügyletet. Hogy 2022-re visszatérhessen a hitelezési aktivitás, ahhoz arra van szükség, hogy idén már elinduljon a kilábalás. A legutóbbi válság után kb. tíz év kellett a korábbi volumenek visszatéréséhez.

Balog Ádám (MKB) úgy látja, óriási az érdeklődés a vállalati ügyfelek részéről az állami hitelprogramok iránt, így kisebb lehet a visszaesés, hogy aztán 2022-re elérjük a válság előtti szintet. Az MKB anticiklikus szeretne lenni.
Mennyire gyorsul fel a digitalizáció és mi lesz a fiókokkal?

A digitalizáció mindenkinek a szívébe belopta magát - fogalmazott Vida József, nagy kihívásnak nevezve, hogy napról napra mind a 750 fiókját kinyissák. A videóbanki szolgáltatásuk bevezetése sem volt könnyű, a jogszabályi keretek helyretételével lehet előremenni. Nem lesz szükség ennyi fiókra.

Magyarországon 100 ezer lakosra 14 kereskedelmi bankfiók jut, 18 vidéki megyének van 700 fiókja. Ezek a számok Európában a legalacsonyabbak között vannak - hívta fel a figyelmet Becsei András.

Címkék:
hitel, bank, bankvezér, konferencia, portfolio, koronavírus, bankok, hitelek, telebank, vida józsef, koronavírus-járvány, portfolio otp, call center, lakásvásárlás költségei,