Ennél a 71 cégnél már dolgozik a Honvédség akciócsoportja: itt a lista

Pénzcentrum2020. március 19. 16:20

 71, az ország működése szempontjából létfontosságú vállalatnál kezdték meg a működést a Honvédség különleges irányítási törzsei - számol be a Honvédelem.hu. Az érintett cégek közt energiacégek, pénzintézetek, gyógyszeripari cégek, kereskedelmi láncok is megtalálhatók.

A napokban kezdte meg Benkő Tibor honvédelmi miniszter vezetésével tevékenységét a járványhelyzetben létfontosságú vállalatok működéséért felelős akciócsoport. Az akciócsoportnak az a feladata, hogy azokat a szolgáltató- és gyártókapacitásokat, közlekedési, energetikai, gyógyszeripari cégeket biztosítsa, amelyek működése létfontosságú a rendkívüli járványhelyzetben Magyarországon. Közel 140 létfontosságú szolgáltató céget, gyártókapacitást azonosítottak; amennyiben szükséges, ezek irányítását a helyszínre települő honvédelmi törzsek veszik át.

Az érintett vállalatokhoz néhány tagú katonai, honvédelmi irányító csoportot küldtek ki, melynek tagjai rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is. A vállalatok vezérigazgatóit előzetesen tájékoztatták is a döntésről.Az akciócsoportok feladat egyelőre annyi, hogy nyomon követik és koordinálják a vállalati munkát. Fő céljuk a fizikai biztonság és a működőképesség feltételeinek biztosítása.Tevékenységükről rendszeresen jelentést adnak a Honvédelmi Minisztériumban létrehozott irányítócsoportnak, amely az országos operatív törzsnek jelent.

A honvédelmi miniszter ezen kívül korábban bejelentette, hogy péntek reggeltől nagyobb létszámban jelennek meg a katonák az országban. Korábban azt is jelezték a hivatalos szervek, hogy szükség esetén készen állnak a katonáink arra is, hogy az ország élelmiszer-ellátásnak zavartalan működésében is segítsenek, illetve rendelkezik a Honvédség egy mobil laborral is, melyet szolgálatba tudnak állítani.

A mai napon az alábbi 71 vállalatnál kezdték el a munkát a Honvédelmi Irányító Törzsek:

  •     MVM Paksi Atomerőmű Zrt.
  •     MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
  •     Mátrai Erőmű Zrt.
  •     MAVIR Zrt.
  •     FGSZ Zrt.
  •     NKM Áramhálózati Kft.
  •     MVM Magyar Villamos Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     NKM Földgázhálózati Kft.
  •     Magyar Földgáztároló Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Panrusgáz Gázkereskedelmi Zrt.
  •     Magyar Nemzeti Bank
  •     Magyar Pénzverő Zrt.
  •     Pénzjegynyomda Zrt.
  •     Befektető-védelmi Alap
  •     Budapesti Értéktőzsde Zrt.
  •     GIRO Elszámolásforgalmi Zrt.
  •     KELER Központi Értéktár Zrt.
  •     Országos Betétbiztosítási Alap
  •     MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     “MEHIB Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen működő Részvénytársaság
  •     Magyar Export-Import Bank Zrt.
  •     HungaroControl Zrt.
  •     MÁV Zrt.
  •     GYSEV Zrt.
  •     Volánbusz Zrt.
  •     VPE Kft.
  • VPE Vasúti Pályakapacitás-elosztó Kft.
  •     Magyar Közút Nonprofit Zrt.
  •     Magyar Posta Zrt.
  •     NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.
  •     ALFÖLDVÍZ Regionális Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     BARANYA-VÍZ Víziközmű Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Debreceni Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     DPMV Zrt. Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Délzalai Vízmű Zrt. Délzalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     DRV Zrt. Dunántúli Regionális Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     ÉRV. Északmagyarországi Regionális Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     ZALAVÍZ Zrt. Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Fővárosi Csatornázási Művek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Fővárosi Vízművek Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Heves Megyei Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     KAVÍZ Kaposvári Víz- és Csatornamű Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft.
  •     MIVÍZ Miskolci Vízmű Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     NYÍRSÉGVÍZ Nyíregyháza és Térsége Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     PANNON-VÍZ Regionális Önkormányzati Víziközmű-szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Szegedi Vízmű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     TETTYE FORRÁSHÁZ Pécsi Városi Víziközmű Üzemeltetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     TRV Zrt. Tiszamenti Regionális Vízművek Zártkörűen működő Részvénytársaság
  •    VASIVÍZ Vas megyei Víz- és Csatornamű Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     NISZ Zrt. Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
  •     “Antenna Hungária" Zrt.
  •     “Antenna Hungária" Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt.
  •     Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.
  •     Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap
  •     Auchan Magyarország Kft
  •     Hungaropharma Gyógyszerkereskedelmi Zrt.
  •     VízTEC Víztechnológiai Segédanyagokat Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Honvédelmi Minisztérium CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai zártkörűen működő Részvénytársaság
  •     HM Arzenál Elektromechanikai ZRt
  •     HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM ARMCOM Kommunikációtechnikai zártkörűen működő Részvénytársaság
  •     HM ZRÍNYI Térképészeti és Kommunikációs Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     TERRA Gyártó és Szolgáltató Zrt.
  •     Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     Adorján-Tex Konfekcióipari és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     KÖTIVIÉP’B Közép-Tisza Vidéki Vízépíto és Telekommunikációs Kft.
  •     Vasútegészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft.
  •     Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
  •     DISPOMEDICOR Egyszerhasználatos Orvosi Eszközöket és Műtét-technikai Termékeket Gyártó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
  •     KURUCZ FARM Mezőgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság
  •     Robert Bosch Korlátolt Felelősségű Társaság.
Címkék:
vállalkozás, paks, honvédség, koronavírus, cégek, honvédelmi minisztérium, fővárosi vízművek, vízművek, cégvezetés, koronavírus-járvány, paksi atomerőmű, nkm.hu, budapesti fejlesztési központ, részvénytársaság, magyar nemzeti vagyonkezelő zrt, magyar nemzeti vagyonkezelő zrt., mol nyrt., nemzeti vagyonkezelő, országos betétbiztosítási alap, nkm energia, dmrv zrt, hungaropharma, nhkv zrt,