Így verik át a magyar fogyasztókat "az OÉTI engedélyével"

Pénzcentrum2014. április 10. 15:36

Egyre több táplálékkiegészítő terméknél látható, hogy az OÉTI ajánlja, pedig ilyet nem tesz és nem is tehet az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet - mondta az OÉTI főigazgató főorvosa. Martos Éva hozzátette: a fogyasztó már akkor gyanakodjon, és tegyen bejelentést is, ha ilyet lát egy terméken, mert engedély nélkül használják az OÉTI nevét.

"Észrevettük, hogy az utóbbi időben megszaporodott azoknak a cégeknek a száma, amelyek az étrend-kiegészítőiket az OÉTI logójának alkalmazásával, illetve különböző olyan szövegekkel kívánják eladni, hogy az "OÉTI ajánlásával vagy engedélyével" - mondta Martos Éva.

Ugyan megtettük a jogi lépéseket, felszólító leveleket írtunk, de igazán lényeges hatása ennek nem volt, úgyhogy a múlt héten már peres eljárást is kezdeményeztünk - tette hozzá az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet főigazgató főorvosa.

"Áttekintve azokat a termékeket, amelyeknek a forgalmazásánál, hirdetésénél vagy kommunikációjánál az OÉTI-t, mint hiteles intézményt teljesen jogtalanul használja a cég, úgy gondoltuk, érdemes a lakosság figyelmét felhívni, hogy nincs, nem lehet, egyetlen olyan étrend-kiegészítő sem forgalomban, amihez az OÉTI engedélyezte volna a szabadalmi hivatalban levédett logóját, vagy azoknak a feliratoknak a használatát, mint az OÉTI ajánlásával" - mondta Martos Éva.

Hozzátette: "az OÉTI engedély kifejezés amúgy is nonszensz, mert az eljárás nem engedélyezés, hanem bejelentés."

"Az OÉTI védjegy és ezeknek a megjegyzéseknek a használata teljesen jogszerűtlen - hangsúlyozta Martos Éva.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kezdjen el gyanakodni a fogyasztó, ha ilyen logót lát. Ráadásul van olyan termék, ami be sincs jelentve az intézetbe, a cég mégis úgy hirdeti, az "OÉTI ajánlásával" - hangsúlyozta Martos Éva.

Azt javasolta: az első védvonal az lehet, hogy megnézzük a bejelentett termékek listáját, aztán ellenőrizzük, hogy nincs-e a termék a kitiltott étrend-kiegészítők között, ez szintén megtalálható a honlapon, azt pedig megköszönjük, ha értesít minket. Hozzátette: nem az a cél, hogy peres eljárások tömegét indítsuk, de meg fogjuk tenni, ha ez a gyakorlat a cégek részéről nem szűnik meg.

Címkék:
biztosítás, egészség, egészségbiztosítás, táplálékkiegészítő,