Hiába a drágulás, rengeteg magyar utazik idén is: a bombabiztos nyaralásban hiszünk, rengeteget költünk biztosításra

Pénzcentrum2026. június 15. 11:03

Idén kétszámjegyű, 13 százalékos növekedést regisztrált az utasbiztosítások piacán a Netrisk. A magyar utazók körében továbbra is a közeli európai országok a legnépszerűbbek, a piac pedig stabil maradt, mivel a szakértők szerint sem a kerozin árának ingadozása, sem a közel-keleti konfliktusok nem vetik vissza érdemben az utazási kedvet - közölte a biztosítással foglalkozó cég.

A biztosítási piac dinamikus növekedését jól szemlélteti, hogy idén májusban 24 százalékkal emelkedett a megkötött szerződések száma. Tavaly a három nyári hónap alatt összesen több mint 150 ezer biztosítást kötöttek a biztosításközvetítőnél, ami több mint 9 százalékkal haladta meg a 2024-es nyári volument. A tavalyi főszezonban az átlagdíj átlépte a 13 ezer forintos szintet.

A legnépszerűbb úti célnak Horvátország bizonyult, ahová az utazók 28,4 százaléka készült, mögötte pedig Olaszország, Ausztria, Görögország és Szlovénia végzett. Ez az öt ország fedte le a nyári szerződések több mint 73 százalékát. Mivel a legkedveltebb célállomások könnyen elérhetőek, a nyaralók több mint fele autóval indult útnak, míg a repülést 35 százalékuk választotta.

Az idén eddig megkötött biztosítások alapján a legnépszerűbb célország Ausztria lett 20,6 százalékos részesedéssel, megelőzve Olaszországot és Spanyolországot. A biztosítások átlagdíja jelenleg megközelíti a 11 ezer forintot, ami éves összevetésben mindössze 3 százalékos drágulásnak felel meg, miközben az egy főre jutó napi átlagdíj 880 forint fölé emelkedett. Egy átlagos utazás időtartama továbbra is hat nap, a szerződéseket pedig leggyakrabban két főre igénylik.

Besnyő Márton, a Netrisk Csoport Ausztriáért és Magyarországért felelős regionális ügyvezető igazgatója rámutatott, hogy az idei szezont leginkább a kerozinár alakulása, valamint a közel-keleti úti célok kiesése befolyásolhatja. A repülőjegyek drasztikus drágulásától ugyanakkor nem kell tartani, mivel több légitársaság is jelezte, hogy nem tervez áremelést. A közel-keleti régió kiesése az ázsiai utazások harmadát, a teljes hazai utazási piacnak pedig nagyjából a 2 százalékát érinti.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Netrisk adatai alapján egyelőre nem rajzolódik ki olyan alternatív úti cél, amely egyértelműen átvette volna a kieső országok szerepét. Bár a konfliktusmentes ázsiai célpontok iránt márciusig 15 százalékos növekedést mértek, ez a lendület az utóbbi hónapokban stagnálásba váltott. A szakember szerint ezek a globális tényezők összességében nem vetik vissza érdemben a magyarok utazási kedvét, és a repülős utak arányát sem módosítják jelentősen.

A Pénzcentrum Nagy Utazáskutatása - 2026

A 2026‑os nyári szezon küszöbén különösen fontosnak tartjuk felmérni, hogyan készülnek a magyarok az utazásra, hiszen az év első fele tele volt bizonytalansággal: tavasszal az amerikai–iráni konfliktus miatt látványosan visszaesett az utazási kedv, választási év lévén óvatosabbak a háztartások, miközben a balatoni szállásárak 10–15 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor az erős forint sokak számára újra vonzóvá tette a külföldi nyaralást. Ezek a gazdasági és társadalmi hatások együtt alapjaiban formálhatják a 2026‑os szezon döntéseit, ezért indítjuk el ismét a Pénzcentrum Nagy Utazáskutatását, hogy pontos képet kapjunk arról, mire költenek a magyarok, mire nem, és hogyan alakítja a bizonytalanság az idei nyarat.

Címkék:
biztosítás, utazás, autó, nyaralás, turizmus, repülés, utasbiztosítás, ausztria, horvátország, biztosítások, Közel-Kelet,