Már csak félmillió autós váltott biztosítót

Pénzcentrum2013. január 16. 13:03

Bár egyelőre csak előzetes becslések állnak rendelkezésre, az már kijelenthető, hogy ismét jelentősen mérséklődött a biztosítót váltók száma a tavaly év végi kötelező kampányban. Mintegy félmillió egyéni szerződő élt ezzel a lehetőséggel - jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára.

A biztosító társaságok folyamatosan dolgozzák fel a szerződéseket és küldik ki az értesítéseket. Azoknak az autósoknak, akiknek január 1-je a szerződéses évfordulója és a tavalyi kampányban biztosítót váltottak, két fontos határidőt kell szem előtt tartaniuk.

A törvény előírása alapján a biztosítót váltóknak új, választott biztosítójuktól a kockázatviselés kezdetétől számított 30 nap elteltéig - év végi fordulónap esetén január 30-ig - meg kell kapniuk a fizetési teljesítésre történő felszólítást, ha az esedékes díjat addig még nem fizették volna meg. Hogy a felszólítást elkerüljük, január 20-a körül már érdemes jelezni a biztosítónak, ha addig nem kaptunk semmilyen értesítést, csekket vagy díjértesítőt. Ezt követően még lesz időnk az esedékes díjrészlet befizetésére, de az összegnek legkésőbb március 1-jéig be kell érkeznie a biztosító társasághoz. Bár a biztosítók már január 1-jétől kockázatban állnak - vagyis ha kár történne, fizetnek -, a díj megfizetésére a törvény 60 napos fizetési haladékot - türelmi időt - engedélyez.

Az ügyfelek körében egyre népszerűbb és így egyre több biztosító nyújtja az úgynevezett e-kommunikációs kedvezményt. A tavaly év végi kampányban különösen nagy szerepet kapott az e-kedvezmény, amely alapján a papír alapú kommunikációt részben vagy egészben felváltja az e-mail segítségével történő kapcsolattartás. Fontos tudni, hogy aki ezt a formát választotta, az értesítőjét többnyire nem postai kézbesítőn keresztül, hanem e-mailes formában kapja meg - hívta fel rá a figyelmet a MABISZ főtitkára.


A MABISZ becslése alapján a 2012-es kgfb-kampányban mintegy ötszáz ezren válthattak biztosítót, azaz 30 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A váltók számának csökkenését az okozta, hogy aki nagyobb díjcsökkenést ért el az előző években, az idén már legfeljebb 1-2 ezer forintos díjkülönbséget tudott elérni. Ekkora összeg miatt már jóval kevesebben vállalják be a biztosítóváltással járó ügyintézést" - magyarázza Molnos Dániel. Bár a biztosítók január elseje óta év közben is bármikor bejelenthetik kgfb-díjaik módosítását, egyelőre számottevő változás nem történt, alapvetően továbbra is a kampányban alkalmazott díjak az érvényesek.

Címkék: