Egészségbiztosítás lehet az egyik sláger a fizetés mellé

Pénzcentrum2012. december 13. 14:12

A következő hetekben hazai munkavállalók százezreinek kell meghatároznia a 2013-ra vonatkozó béren kívüli juttatási csomagját. Az előző évekhez képest újdonság, hogy 2012-től a munkáltató által kötött egészségbiztosítások díjai adó- és járulékmentessé váltak egy törvénymódosításnak köszönhetően. Ennek következményeként egyre szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé a magas szintű magán egészségügyi ellátás Magyarországon. A Generali Biztosító reprezentatív felmérése szerint egyébként a munkavállalók közel 30%-a kap cafeteriát vagy egyéb béren kívüli juttatást, 70%-uk számára pedig vonzó lehetőség ez a típusú egészségügyi szolgáltatás.

A társaság november végén elvégzett 1200 fős reprezentatív kutatásából kiderült, a hazai munkaképes korú lakosság 28,2%-a kap valamilyen béren kívüli juttatást cégétől. Ugyanakkor a megkérdezettek 40,1%-ának nincs ilyen jellegű bevétele, míg 31,7%-uk mondta azt, hogy jelenleg nem rendelkezik munkahellyel. A korcsoportok, a végzettség, és a nemek szerint is komoly eltérések voltak a válaszok tekintetében. Míg például a kutatásban részt vett férfiak 35%-a rendelkezett béren kívüli juttatási csomaggal, addig a nőknek csupán 21%-a. A 18-29 éves korcsoport 22%-a kap béren kívüli juttatást vagy cafeteriát, míg a 30-39 éveseknél ez az arány már közel 39% volt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők 45%-a, míg a csupán alapfokú végzettséggel rendelkezők 21%-a élvezheti ezen juttatások előnyeit.

A jövő évi juttatási csomagok kialakítására vonatkozó tervekre is rákérdezett a kutatás. Nem meglepő módon itt elsősorban a gyorsan felhasználható, viszonylag likvid eszközök voltak a legnépszerűbbek. A megkérdezettek körében az Erzsébet utalvány 71%-os népszerűséggel győzött, de 44%-uk tervezi, hogy 2013-ban a SZÉP kártyát is beépíti a cafeteria keretébe. A harmadik helyen az Egészségpénztári befizetések álltak, 30%-os eredménnyel.

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás jelenleg még nem tartozik a legismertebb szolgáltatások közé a béren kívüli juttatási csomagok, illetve a cafeteria keretein belül, ugyanakkor a megkérdezettek közel 70%-a mondta azt, hogy biztos (28%) vagy nagyon valószínű (41%), hogy a közeljövőben igénybe venné ezt a szolgáltatást, ha erre lenne módja.

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás lényege, hogy szűrővizsgálatokat, ambuláns műtéteket és számos alapvizsgálatot a biztosítás fedez, ráadásul a betegutakat is megszervezik a pácienseknek, nem kell sorban állni, megválaszthatjuk az orvosunkat, biztosak lehetünk abban, hogy megkapjuk a szükséges figyelmet az ellátást nyújtó személyzettől és a legmodernebb eszközökkel végzik el a szükséges vizsgálatokat, beavatkozásokat. A Generali Biztosító 2012-es reprezentatív felméréséből is jól látható, hogy éppen ezeket a területeket jelölték meg a magán-egészségügyi rendszer fő előnyeinek a megkérdezettek.

Címkék: