Irdatlan károk, segít az Allianz

Pénzcentrum2010. június 18. 13:22

Nagy erőkkel vonul ki az elemi csapások károsultjaihoz az Allianz Biztosító. A múlt héten még Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén az árvízkárok, ezen a héten pedig már Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a viharkárok rendezése van fókuszban. Borsodban, azon belül is kiemelten Edelényben, Felsőzsolcán és Miskolcon múlt hét csütörtöktől kezdődően több napon át emelt kárszakértői létszámmal végzett kárfelmérést a biztosító, az ügyfelek helyzetének könnyítése érdekében a legsúlyosabban érintett területeken mobilpultot állított fel a társaság.

A Borsod megyei árvízkárok mellett ismételten tömeges kárbejelentés érkezett az Allianzhoz a június 14-i viharkárok következtében - közölte a társaság. A Kelet-magyarországi régióból Szabolcs- Szatmár Bereg- (2726 darab) és Hajdú-Bihar megyéből (862 darab) érkezett a legtöbb bejelentés, a leginkább érintett települések Mátészalka (474 darab), Hajdúböszörmény (422 darab), Geszteréd és Nyírbátor (egyaránt 213 darab), valamint 100 darab feletti kárbejelentés érkezett Nyírmeggyesről, Kocsordról, Balkányról, Hajdúhadházról és Téglásról is.

A viharkárok kapcsán a becsült kárráfordítás meghaladja a 300 millió forintot. A viharkárok mielőbbi rendezése érdekében szintén a helyszínen nyújtott segítséget az Allianz. Az elkövetkező hétvégén nagyszámú kárszakértő stábbal vonul ki az Allianz Szabolcs megyébe. A kisebb településekre a szakértők az összes helyi Allianzos ügyfél adatával felszerelkezve mennek, így azokat az ügyfeleket is megkeresik, akiknek még nem volt módjuk kárbejelentést tenni.

A mögöttünk álló másfél hónapban a szélsőséges időjárás következtében rekord mennyiségű kárbejelentést fogadott az Allianz. Május 15-től kezdődően összesen 45 000 db-ot meghaladó kárbejelentés érkezett, ennek kapcsán a várható kárkifizetések összege meghaladja a 4,2 milliárd forintot. A bejelentések eloszlása: 21 587 darab viharkár, 8645 darab beázási kár, 3457 darab árvízi és elöntési kár, 2927 darab villámcsapás, további 1467 darab pedig jégverés okozta károkkal kapcsolatos.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A legtöbb káreseményt Budapestről (4657 darab), Pécsről (1884 darab), Győrből (1463 darab), Tatabányáról (1404 darab), Miskolcról és környékéről (1213 darab), valamint Veszprémből (799 darab) jelentették. A súlyosan érintett megyék: Pest megye (7259 darab) Veszprém megye (4081 darab) és Borsod megye (3740 darab), erre a három területre vonatkozóan a becsült kárérték megközelíti az 1 milliárd forintot.

Összehasonlítva az elmúlt évi adatokat, azt kell látnunk, hogy 2009-ben az időjárás okozta elemi károkra összesen 54 549 darab (ebből az év első 5 hónapjában 11 452) kárbejelentés érkezett, melyekre 2,4 milliárd forint (ebből az év első 5 hónapjában 320 millió forint) kártérítést fizetett ki a társaság. Az Allianznál ebben az évben a jelenlegi eseményeket megelőzően elemi károkra összességében már 12 129 darab kárbejelentést fogadtak és közel 370 millió forintot fizettek ki.

Címkék: