Pénzcentrum • 2026. február 26. 18:31
A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. Kőrös András vezetéstechnikai szakember összegyűjtötte a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
A jó idő érkezése sok olyan autóst is az utakra csábít, akik a téli hónapokban inkább a tömegközlekedést választották, vagy egyszerűen kevesebbet vezettek. A rutintalanság és a bizonytalanság azonban kockázatokat rejthet magában, ezért a biztonságos közlekedéshez a technikai felkészítés mellett a mentális ráhangolódás is elengedhetetlen.
Kőrös András szerint a hosszabb kihagyás utáni újrakezdés három fő pilléren nyugszik: a KRESZ-tudás leporolásán, a járműkezelésen és a forgalmi rutinszerzésen. A járműkezelés felfrissítéséhez érdemes az alapokat újravenni, az elindulásban és parkolásban visszaszerezni a magabiztosságot. Ezen néhány, üres parkolóban töltött békés óra is segíthet, ám komolyabb hiányosság esetén javasolt szakoktató segítségét kérni.
A forgalomba való visszatérést érdemes fokozatosan, kevesebb kihívást jelentő utakkal – például hétvégi vagy esti órákban, alacsony forgalmú utakon – megkezdeni, ahol nyomás nélkül hangolódhatunk rá a forgalmi helyzetekre. Bár egy családtag jelenléte kezdetben nagy segítség lehet, fontos felismerni azt a pillanatot, amikor már egyedül kell folytatni a gyakorlást, mivel a túlzott támaszkodás gátolhatja az önálló döntéshozatalt és a magabiztosság kialakulását.
Új technológia, új reflexek
Aki régebbi autóból ül át modernebb, aktív biztonsági berendezésekkel felszerelt járműbe, az jól teszi, ha tudatosan felkészül a technológiai különbségekre. Az ABS, a kipörgésgátló és a menetstabilizáló működési elvének megértéséhez és hatékony alkalmazásához erősen javasolt vezetéstechnikai tréningen való részvétel, ahol biztonságos körülmények között gyakorolhatók a stabilitásvesztett helyzetek.
A hajtáslánc fejlődése is tartogathat kihívásokat: a modernebb turbós, hibrid vagy elektromos autók menetdinamikája jelentősen eltér a régebben megszokottaktól. Ezek a járművek jobban gyorsulnak és csendesebbek, ami könnyen megtévesztheti a vezető sebességérzetét, így a kontroll elvesztése nélkül is hamar a megengedett tempó felett találhatjuk magunkat
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– tette hozzá Kőrös András.
A szezonváltás alapjai: nem csak a gumi számít
Az újrakezdés most együtt járhat a nyári gumikra való visszaváltással is. A Hankook szakértői és Kőrös András hangsúlyozzák, hogy a nyári gumiabroncsokra való váltás nem csupán technikai előírás, hanem a vezetési élmény és a biztonság záloga is. Tartósan 7°C feletti hőmérséklet esetén a téli abroncsok tapadása és teljesítménye fokozatosan csökken, ami befolyásolhatja a jármű stabilitását és fékteljesítményét. A csere során kiemelten fontos az abroncsok állapotellenőrzése: 3-4 mm-es profilmélység alatt, vagy 5-6 évesnél idősebb gumival már ne kezdjük el a szezont, mert az elöregedett anyag vizes aszfalton hirtelen és kiszámíthatatlan tapadásvesztést okozhat.
Az ellenőrzés során vizsgálni kell a futófelületet és az oldalfalakat is az esetleges sérülések, repedések vagy szálszakadásra utaló dudorok miatt. Bár a téli abroncs használata melegben nem közvetlenül életveszélyes, de a lágyabb keverék a forró aszfalton gyorsabban kopik, növeli a fogyasztást és rontja a fékutat, ezért a gazdaságos és biztonságos közlekedés érdekében a szezonális váltás nem elhanyagolható. A Hankook ajánlása szerint érdemes már február végén, március elején időpontot foglalni a gumicserére, hogy elkerüljük a szezonális torlódásokat a szervizekben.