Elképesztő drágulás élesedik: megint jöhetnek a brutál sorok a magyar benzinkutakon?

Reichenberger Dániel2023. november 23. 16:05

Komoly zuhanást produkált a Brent olaj hordónkénti ára, ami normál esetben benzinárcsökkenést feltételezne a kutakon. Igen ám, csakhogy közben a forint elhagyni látszik a múlt hét eleji erősödési pályát, így az autósok újra izgulhatnak azon, vajon ismét elszáll-e a benzinár? Pletser Tamás szerint még tovább is eshet a Brent olaj ára, Grád Ottó szerint pedig most nyugalom következik a benzin és a gázolaj árában - az év végéig legalábbis biztosan. Viszont aki olcsóbb benzinnel a kocsijában vágna neki a 2024-es évnek, az lassan jobb, ha elkezd lélekben készülni a sorban állásra a kutaknál is.

Tegnap komolyabb ársokkot okozott a piacon, hogy az OPEC elhalasztotta soron következő ülését, távolabbról meg nem nevezett problémák miatt. A hírre szabályos szabadesésbe kapcsolt a Brent olaj hordónkénti ára: az árfolyam a nyolcvan dolláros szint alá is benézett, és csak ma reggelre stabilizálódott kissé.

Az autósok elsőre fellélegezhettek ugyan a hír hallatán, de nem lehetnek egészen nyugodtak az instabilitás miatt. Mint többször is beszámoltunk róla, januártól a jövedéki adó megemelése miatt jó 40 forinttal kerül majd többe itthon a benzin és a gázolaj literenkénti ára.

  • a benzin jövedéki adója, ha a kőolaj világpiaci ára hordónként 50 dollárnál több, literenként 120 forintról 152,55 forintra nő (+32,55 forint), ha pedig a kőolaj világpiaci ára a hordónkénti 50 dollár alatt marad, akkor 125 forintról 157,55 forintra nő (szintén +32,55 forint).
  • A gázolaj jövedéki adója 50 dolláros világpiaci olajár fölött 110,35-ről 142,9 forintra nő literenként, 50 dolláros olajár alatt 120,35 forintról 152,9 forintra (mindkét esetben szintén +32,55 forint) nő.

Ráadásul a forint árfolyama is lehet drágító tényező, és a magyar pénznek sem lesz valami fényes éve. Múlt héten már írtunk arról, hogy az elemzők egy részének véleménye szerint nem elképzelhetetlen, hogy 2024-ben a forint ismét "megnézi" majd a 400 forintos euróárfolyamot. Beke Károly, a Portfolio elemzője akkor azt írta lapunknak, hogy bár rövid távon nyugalom várható, a következő esztendőben tovább folytatódhat a forint gyengülése.

Rövidtávon azt gondolom, hogy időszerű lenne egy kis korrekció, de ha valóban bejelentik az uniós megállapodást, akkor az lökhet még egyet a forinton. Az év végéig én nem várom, hogy a 370-390-es sávból bármelyik irányba kitörne az árfolyam, vagyis a forint erősödése is korlátos lehet már. Hosszabb távon azért a kedvező piaci hangulat sem fog örökké kitartani, a forint kamattartalma pedig tovább csökkenhet fokozatosan. Így lehet abban logika, hogy 2024-től megint a forint fokozatos, kis lépésekkel való leértékelődése kerülhet előtérbe. Kicsit most úgy tűnik, mintha minden pozitív hírt kezdene beárazni a piac, innen inkább negatív irányú meglepetés jöhet majd. Vagyis nem lepne meg az sem, ha akár újra 400 feletti euróárfolyamot is látnánk jövőre

- fogalmazott akkor Beke Károly a Pénzcentrum kérdésére. A forinttal kapcsolatos elemzői körképünket érdemes lehet újra elolvasnod, amit a linkre kattintva tehetsz meg:

A hordónkénti ár még tovább eshet

Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője szerint az OPEC kapcsán felmerülő anomáliák is vezettek oda, hogy a Brent olaj hordónkénti ára "benézett" a nyolcvan dolláros szint alá.

Kína elég alaposan igyekszik rángatni a benzin és a gázolaj árát, összességében azért a keresletcsökkenés egy olyan helyzetet idézett elő, amelyben a kőolaj világpiaci ára stabilizálódni látszik nyolcvan dollár körül. Az OPEC ülését azért is halasztották el, mert az afrikai országok nem voltak megelégedve a nekik kiszabott kvótákkal, de mind az oroszok, mind Szaúd-Arábia kitartani látszanak a jelenlegi termelés szintjének fenntartásában - ez országonként napi egymillió hordót jelent. Mivel pedig a kitermelés nem növekszik, az olajár várhatóan stabilizálódni fog, sőt, a hordónkénti ár esetében még további csökkenésre is számítani lehet

- fogalmazott az Erste elemzője. Azt is hozzátette, hogy természetesen a forint gyengülésével a benzin is drágább lehet, de ez már biztosan nem ennek az évnek a "problémája" lesz.

Sorállás lesz a kutakon

Kimondottan örömteli, hogy 80 dollár alatt is járt a Brent olaj hordónkénti árfolyama - ez volt a reakciója Grád Ottónak, a Magyar Ásványolaj-Szövetség főtitkárának, mikor erről kérdeztük. Mint fogalmazott, mindez annak ágyazhat meg, hogy az autósoknak december végéig már nem kell attól tartaniuk, hogy komolyabban megterhelje a pénztárcájukat az autójuk abrakoltatása.

Az OPEC ülésének elhalasztása okozta azt az örömteli körülményt, hogy a Brent árfolyama tegnap a 80 dolláros szint alá süllyedt, de talán ettől függetlenül is elmondható, hogy az év végéig számottevő benzinárváltozással már nem kell majd számolni. Persze ehhez az is kell, hogy például az izraeli konfliktus ne eszkalálódjon és Irán se szóljon közbe, de a világgazdaságban most van egy olyan nyugalmi helyzet, amely csak apróbb, néhány forintos korrekciókat feltételez, nagyobb kilengéséket a benzin és a gázolaj árában viszont nem

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

- mondta a főtitkár a Pénzcentrumnak.

Loading...

Grád Ottó azt is hozzátette, hogy természetesen ettől még nem ússzuk meg a január elsejétől a jövedéki adó emelése miatt bekövetkező benzináremelést, de egyáltalán nem mindegy, hogy milyen árszintre rakódik majd rá.

A jelenlegi árszint, most már talán meg szabad kockáztatni, nem módosul majd számottevően, és mivel most egészen jó szinten van a benzin és a gázolaj ára, az autósok is úgy érezhetik majd, hogy ezzel az árszinttel azért neki lehet majd menni 2024-nek. Ez még akkor is így lesz, ha bekövetkezik a jövedéki adó, valamint a benzint érintő kiskereskedelmi adó növelése miatt elérkező, körülbelül negyven forintos áremelkedés. Persze december végén várható, hogy sorok lesznek majd a benzinkutaknál, hiszen a legtöbben az olcsóbb benzinnel feltankolva szeretnék majd köszönteni az új évet, de nem kell tartani attól, hogy ellátási probléma lesz. Ezzel a sorban állással kalkuláltak a töltőállomások is, és bár húzós lesz nekik az év utolsó pár napja, de biztosan lesz elég nafta az ország mind a 2000 töltőállomásán

- fogalmazott kérdésünkre a főtitkár.

Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője viszont azt mondta erről a Pénzcentrumnak, hogy szerinte nem várhatóak nagy sorok a kutaknál.

Attól eleve mindenkit óva intenék, hogy hordókkal vagy bármilyen edénnyel menjünk a benzinkútra december legvégén, hogy most aztán feltankolunk benzinből. Annak van azért egy szavatossági ideje, és különben sem kimondottan biztonságos otthon mondjuk egy hordó benzint tárolni. Én a magam részéről nagy sorokra sem számítok a kutaknál, olyanokra legalábbis biztosan nem, amelyeket egy éve, a benzinárstop utolsó időszakában láthattunk. Az ár pedig szerintem is stabil maradhat, de hogy januártól hol mekkora lesz az áremelkedés, azt inkább a piac dönti majd el, beárazva a jövedéki és a kiskereskedelmi- vagy az extraprofit-adó vonzatait is

- fogalmazott lapunk kérdésére a szakértő.

Címkék:
autó, benzin, benzinkút, forint, árak, erste, gázolaj, drágulás, benzinár, olaj, opec, autósok, benzinkutak, árdrágulás, benzinfogyasztás, benzinár emelkedés, benzináremelés, benzin ára,