Úgy veszik most a magyarok az ilyen keleti kocsikat, mint a cukrot: tudnak valamit?

Pénzcentrum2022. október 7. 12:03

Száznál több kereskedésben ezerszámra értékesíthetik új személyautóikat a kínai márkák pár év múlva Magyarországon – prognosztizálják a legnagyobb hazai kereskedőguruk. A kínaiak területfoglalásának lépéseiről és titkairól számos további érdekességet tudhatunk most meg.

Az elkövetkező öt évben sorra épülnek majd ki a magyar autósok előtt most még talán ismeretlennek számító kínai márkák értékesítési pontjai – derül ki a Vezess által megkérdezett szakértők válaszaiból. Szerintük pár év múlva országszerte akár a százat is elérhetik a kínai személygépkocsik értékesítési pontjai.

Éves szinten akár 10-15 ezer új autót is eladhatnak majd a magyar vevőknek, viszont senki ne várjon a mostani kocsiknál 20-30 százalékkal olcsóbb modelleket tőlük - írja a lap. A több különféle szabadidő-autós kategóriában támadó kínaiak ugyanis teljesen átlagos árakon, ám azokért az összegekért magasabb felszereltséggel árulják majd a divatos külsejű járműveiket. Eleinte benzines modelleket is értékesítenek a hozzájuk betérő vevőknek, de egyre inkább eltolódik a kínálatuk az elektromos kocsik irányába, pár év múlva ezekkel akarnak majd igazán területet hódítani.

A szakértők szerint az új kínai autógyártók sokezer vevőt csábítanak át viszonylag gyorsan a most használt márkájuktól, ám az egyelőre megjósolhatatlan, hogy eleinte a magánszemélyek vagy a flottában autókat vásárló céges ügyfelek szeretnek-e bele a Távol-Keletről érkező egzotikus kocsikba.

 

Címkék:
vásárlás, autó, gépkocsi, kereskedelem, értékesítés, kocsi, távol-kelet, kína, autókereskedés,