Napról napra egyre többen kelnek útra: erre feltétlenül figyelj most az utakon

Pénzcentrum2020. május 19. 16:01

A kijárási korlátozások fokozatos feloldásával a következő hetekben egyre többen kelnek majd útra. A vírushelyzet szorításában azonban sokan inkább az autójukat választják a tömegközlekedési eszközök helyett, ami főleg a városokban jelenthet szokatlanul zsúfolt közlekedést. A megnövekedett autóforgalom most még komolyabb vezetési rutint és megfelelő állapotú gépjárművet kíván.

Az elmúlt hetek rendjét meghatározó járványügyi szabályok enyhítésével lassan megindul az élet vidéken és a városokban is, újra benépesülnek az utak. A járványhelyzetre tekintettel azonban előreláthatóan változnak a közlekedési trendek, legalábbis a nemzetközi példák ezt mutatják.

Míg a korábbi években a tömegközlekedés egyre nagyobb teret nyert a városi mobilitásban, a következő időszakban várhatóan újra megugrik a személygépjármű-forgalom. Az autó mellett a kerékpár is alternatíva lehet a busz, metró, villamos kiváltására azoknak, akik nem akarják a közösségi közlekedést választani, de akik nagyobb távolságra vagy többedmagukkal utaznak, valószínűleg inkább kocsiba ülnek majd.

Éppen ezért most különösen fontos lesz, hogy megfelelő műszaki állapotban legyen az autónk, főleg, ha hosszabb "kiállás" után gördül ki újra az útra. Elengedhetetlen továbbá, hogy extra figyelemmel, türelemmel vezessünk a megváltozott körülmények között. A következőkben Tomin István, a Hankook műszaki vevőszolgálatának vezetője ad tanácsot az "újrakezdéshez".

Vigyázz, kész, rajt!

A tél egyébként sem a legaktívabb időszak az autózás szempontjából, de a mozgásunkat korlátozó szabályok miatt ebben az évben sok családnál a kora tavaszi hónapokban is garázsban maradt az autó.

"A jó idő megérkezésével egyébként sem árt megvizsgálni a kocsi műszaki állapotát, hiszen a hideg, csapadékos időjárás melletti útviszonyok jobban megviselik a járműveket. A néhány hetes kényszerleállás miatt pedig most érdemes még nagyobb figyelmet fordítani gépjárművünkre. Míg a sofőrök esetében ugyanis jót tesz egy kis pihenő, az autónak nem feltétlenül. A hosszabb állás az akkumulátor mellett az abroncsokat is megviselheti, így alapos átvizsgálás és felkészülés nélkül semmiképp ne induljunk el!" - javasolja Tomin István.

Legyen szó a gumiabroncsok állapotáról vagy a vezetési szokásainkról, mindenképp hallgassunk a szakértőre!

 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Vizsgáljuk át a járművet, hogy látunk-e rajta bármi olyan problémát, ami miatt nem indulhatunk útnak. Még ha nem is most végezzük el az éves szervizt, a KRESZ által előírt feltételeket akkor is teljesíteni kell. Fényszórók, irányjelzők, fék, folyadékszintek és persze a gumiabroncs - legyünk alaposak! Mindenképp érdemes a légnyomást ellenőrizni, hiszen az abroncsok természetes úton is veszítenek némi levegőt. Hosszabb állás után pedig kellemetlen meglepetés érhet minket.
  • A tavasz nem csak azt jelenti, hogy lapozni kell a naptárban. Az időjárás felmelegedésével változnak az útviszonyok is. Végre elmúlt a hideg idő, így itt az ideje nyári abroncsra váltani: 7°C átlaghőmérséklet fölött a nyári abroncs már számottevő előnnyel bír és nagyobb biztonságot nyújt a télivel szemben - így például lassabban kopik, jobb a kanyarstabilitás, és rövidebb a fékút is, ami akár életet is menthet. Aki eddig nem tette meg, most már feltétlenül váltson nyári abroncsra!
  • A tavaszi és nyári esőzésekben az utak jobban csúsznak, a vizes aszfalt pedig még a rutinos autóvezetőktől is nagyobb odafigyelést igényel. Különösen óvatosan vezessünk, amikor hosszabb száraz időszak után ered el az eső. Ilyenkor ugyanis felázik az aszfaltról a rárakódott fékpor, gumipor és a lecsapódott kipufogógázok. Amíg le nem mosódik az útról, nagyon csúszós réteget alkot, de szerencsére jól észrevehető fehér habot képez. Figyeljünk rá, és tudatosítsuk magunkban, hogy amíg el nem tűnik az útról, veszélyforrásként kell kezelnünk. A megfelelő vizes tapadást a gumikeveréken kívül a kellő profilmélység biztosítja, amit az abroncsokba beépített indikátorok segítségével is gyorsan ellenőrizhetünk. Ezek a fő csatornákban helyezkednek el, és 1,6mm magasak, jelezve a KRESZ által előírt minimum profilmélységet. A vízen felúszás (aquaplaning) elkerülése érdekében azonban 3mm profilmélység alatt már javasoljuk a cserét.
  • A következő teendőnk az abroncsok formájának és légnyomásának az ellenőrzése. Ha a kocsi néhány hétig a garázsban pihent, az azt jelenti, hogy a jármű folyamatosan ugyanarra az abroncsfelületre nehezedett. Ez hosszabb idő elteltével helyi deformációt (lapos foltot) okozhat, ami menet közben vibrációként jelentkezik. (Ez elkerülhető az abroncsok "túlfújásával" - lásd az előző cikkben)
  • Az optimális guminyomás szintén nagyon fontos. Mielőtt újra útnak indulunk, állítsuk be a guminyomást az abroncsok HIDEG állapotában. A járműgyártó által előírt értékeket a tanksapka fedél belső oldalán, vagy a vezető ülés melletti "B" oszlopra ragasztott matricán találjuk.
  • Járassuk meg a kocsinkat, hogy átmozgassuk az abroncsokat és a felfüggesztést, mielőtt hosszabb útra indulunk. Így még kiderülhetnek olyan hibák is, amelyekre az átvizsgálás során nem derült fény.
  • Ha mindenképp javításra szorul az autó, sürgősen egyeztessünk a szervizzel, hogy még időben sorra kerüljünk. Előfordulhat, hogy ott is nagyobb roham lesz.

Vigyázzunk egymásra!

 

A járványhelyzet mindannyiunk türelmét próbára teszi, mégis most kell igazán felelősen eljárnunk - különösen, ha jó ideje nem vettük elő a jogosítványunkat. A felpezsdülő forgalomra tekintettel azonban nem csak azoknak lehet jó tanács az elővigyázatosság, akik hosszabb kihagyás után ülnek újra a volán mögé.

 

  • Tervezzünk előre, tankoljunk eleget, induljunk időben és gondoljuk át a lehetséges forgalmi helyzeteket, hogy ne kerüljünk stresszes szituációba.
  • Használjunk forgalomtervező navigációt vagy hallgassuk a híreket, hogy elkerüljük a tumultust.
  • Mindenképpen ellenőrizzük, hogy minden elengedhetetlen eszköz megvan és használható is. Ilyenek például az emelőszett, a pótkerék vagy javítókészlet, az elsősegély láda, a vontatókötél és vontatószem, valamint az elakadásjelző háromszög.
  • Ha baj történik, lerobbanunk vagy baleset ér bennünket, maradjunk higgadtak.
  • A kocsiban mindig legyen maszk és fertőtlenítőszer arra az esetre, ha másoktól kell segítséget kérnünk, vagy nekünk kell segítséget nyújtani.

 

Bár nem mindennapi helyzetben lehet újra útnak indulni, elsődleges kötelességünk, hogy ügyeljünk egymásra, ezért fontos, hogy legyünk biztosak a kocsinkban és a saját vezetési tudásunkban is.

Címkék:
utazás, autó, járvány, autózás, kijárási korlátozás, villamos baleset, csok hírek,