A százmillió forint feletti becsértékű Vaszary-festmény 150 millió forintért kelt el, Szobotka Imre egyik korai művéért és egy ritka Zsolnay-kerámiáért is több tízmillió forintot fizettek...
Tovább terjeszkedik Kelet-Közép-Európában az Amazon.com. A világ egyik legnagyobb elektronikus kereskedelemmel foglalkozó áruháza ezúttal Prága mellett létesít lerakatot, de piaci pletykák szerint hamarosan Magyarországra is betörhetnek.
Hamarosan újabb elosztó központot létesít Csehországban az Amazon.com. A Bloomberg értesülései szerint a Prágától 7 kilométerre fekvő, Dobroviz faluban húzzák fel a legújabb Kelet-Közép-európai lerakatot. Mint írják, a település polgármestere a múlt hét végén hagyta jóvá a szerződést, és az építkezések várhatóan márciusban meg is kezdődnek.
Veszély! Támadják az okostelefonokat Magyarországon is - KATTINTS!
A csehországi nyitás egyértelműen a régiós terjeszkedés újabb lépésének tekinthető. Mint ismert, még 2012-ben Pozsony mellett hozták létre az első kelet-közép-európai központot. Arról azonban már akkor tudni lehetett, hogy az amerikai vállalat a szlovákon kívül a cseh és a lengyel piacokat is kiszemelte magának. Sőt, egyes piaci pletykák szerint a multi a horvát, a román és természetesen a magyar piacok felé is kacsintgat.

A társaság agresszív terjeszkedése - főként egy esetleges magyarországi nyitás esetén - sok hazai szolgáltatónak is kellemetlenséget okozhat. Piaci értesüléseink szerint különösen a hazai műszaki áruházak szegmensében, illetve a könyvkereskedelemben, ezen belül is az elektronikus könyvek piacán okozhat anomáliákat az amerikai óriás régiós, illetve magyarországi terjeszkedése. Ugyanakkor azok a lokális szereplők, amelyek könyvkiadással is foglalkoznak, még mindig nagy előnyben vannak. Számukra az egyetlen kellemetlenséget a társaság zászlóshajója, a Kindle e-könyv olvasó okozhatja, mely ár-érték arányban az egyik legjobbank számít.
Újdonság a magyar boltokban: ilyennel sem találkoztunk még - KATTINTS!
A legnagyobb harc azonban kétség kívül a műszaki termékek piacán bontakozhat ki, a globális beszerzési csatornák árelőnye ugyanis egyértelmű. Ezzel az árelőnnyel a hazai műszaki áruházak - legyenek azok hagyományos értelemben vett boltok, vagy online felületek - csak nagyon nehezen lesznek képesek felvenni a versenyt. Bár az impulzusvásárlások továbbra is a kézzel fogható áruházak kiváltsága lehet, ugyanakkor a strukturális átalakulás hosszabb távon elkerülhetetlen. Ennek gyorsasága azonban már nagymértékben függ az Amazon terjeszkedési ütemétől, illetve a felhasználható marketing büdzsé mértékétől is.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








