13 °C Budapest

Te láttad? Ezt a filmet nézték meg a legtöbben tavaly

2015. január 17. 07:02

Még mindig az animációs filmek, a vígjátékok és a képregényfilmek a magyar mozinézők kedvencei. Tavaly kimondottan sokat jártunk moziba, pedig nem is volt olyan sok blockbuster: 2015-ben viszont jön az új Star Wars, az új Bosszúállók és az új James Bond is.

Bár tavaly nem volt annyi blockbuster - azaz kiemelkedő sikerfilm - mint az elmúlt években, úgy tűnik, mégis sokat jártunk moziba. A legnagyobb magyarországi mozihálózat, a Cinema City tájékoztatása szerint 2014-ben több nézőjük volt, mint a korábbi években.

A magyar nézők kedvenc filmes műfajai a vígjáték, képregény adaptáció/akció és animációs filmek. A sorozatok, vagy egy film következő része(i) is általában jól működnek, mert ilyenkor a nézők már tudják, mire számíthatnak. A 2015-ös év egyébként a sorozatok jegyében fog telni - mondta el a Pénzcentrumnak Buda Andrea, a Cinema City marketing igazgatója.

2014-ben ezek voltak a legnézettebb filmek Magyarországon (a Cinema City hálózatában):

1. A Wall Street farkasa

2. Így neveld a sárkányodat 2

3. Hobbit az Öt sereg csatája (két hetes teljesítmény alapján. Jelenleg is műsoron van még)

4. A galaxis őrzői
5. Csillagok között
6. Transformers: A kihalás kora
7. Az éhezők viadala - A kiválasztott
8. A csajok bosszúja
9. Lucy
10. A holnap határa
11. A Magadaszkár pingvinjei (még mindig műsoron van)

Ez a felsorolás többek között azért is érdekes, mert a Wall Street farkasát még 2013 decemberében mutatták be, a harmadik helyen pedig a Hobbit legutolsó része áll, ami 2014 decemberének közepén került műsorra, azaz két hetes eredménnyel érte el ezt az eredményt. Azonban, ha csak a 2014-ben megjelent filmeket nézzük, az országos toplistán ehhez képest változások várhatóak, hiszen a Hobbit harmadik hete folyamatosan vezeti a nézettségi listákat, és töretlenül halad a 400 ezret meghaladó országos nézettség felé.

A Cinema City magyar filmes toplistája sorrendben a Megdönteni Hajnal Tímeát, a Swing és Mundruczó Kornél alkotása, a Fehér Isten voltak.

Mi lesz jövőre?

A Cinema Citynél kiemelkedő 2015-ös évre számítanak: havonta akár több kasszasiker filmet is bemutatnak majd, ami reményeik szerint a nézőszámokban is türköződni fog.

Az évet az Elrabolva 3 indította (január 8.), majd jön Jupiter felemelkedése (február 5.), a Szürke ötven árnyalata (február 12), a Halálos iramban 7 (április 2.), a Bosszúállók: Ultron kora (május 2.), a Mad Max (május 14.), a Jurassic World (június 11.), az Agymanók (Disney/Pixar, június 25.), a Terminátor Genezis (július 2.) a Minyonok (július 9.), a Ted2 (július 16.), a Spectre (az új James Bond, november 5.), az Éhezők viadala A kiválasztott 2. rész (november 19.). Decemberben pedig várhatóan a Kung fu Panda3, a Mission Impossbile 5, és a Star Wars 7 Az ébredő erő fogja vonzani a látogatókat. Havonta egy magyar film is műsorra kerül.

Buda Andrea elmondta, jelenleg vizsgálják az áremelés kérdését, de ha terveznek is árváltozást, az kismértékű lesz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Hogyan érinti a vasárnapi zárva tartás a mozikat? KATTINTS!

Világszerte tarolt a Transformers

Michael Bay filmrendező alakváltó robotokról szóló sorozatának nyáron bemutatott negyedik filmje 1,087 milliárd dollárt forgalmazott világszerte, megelőzve ezzel a kasszasikerlista második helyére került A galaxis őrzői című filmet. James Gunn sci-fi kalandfilmje 772 millió dollárt hozott a Marvel stúdiót tavaly megvásároló Disneynek.

A negyedik Transformers film világsikerét részben a kínai piacon való kiemelkedő forgalmazásának köszönheti. A Hongkongban forgatott film 300 millió dollár jegybevételt hozott az ázsiai országban.

A globális box-office lista harmadik helyére a Csipkerózsika legújabb változata, a Demóna került (757,7 millió dollár), a negyedikre az X-Men - Az eljövendő múlt napjai (757,7 millió dollár), az ötödik helyre az Amerika kapitány - A tél katonája (714 millió dollár) került.

Az első tíz helyezett között van A csodálatos pókember 2. (708.9), A majmok bolygója - Forradalom (708,2), Az éhező viadala - A kiválasztott 1. (639), a Csillagok között (635) és az Így neveld a sárkányodat 2. (618 millió dollár).
(MTI)

(Címlapkép: madmaxmovie.com/)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm