Alig pár napja volt Azahriah és a Tisza kollaborációjának bemutatkozó eseménye, viszont a cipők már most ellepték a másodlagos piacot, és elég hajmeresztő árakon forognak.
Egyre többen vásárolnak Romániában a határhoz közeli településekről, sőt, már távolabbról is: a magyar bevásárlóturisták akár 50 százalékkal alacsonyabb árakkal is találkoznak.
Látványosan sok magyar rendszámú autóval találkozni a határhoz közeli romániai nagyvárosok hipermarketjeinek parkolóiban. Amióta ugyanis csökkent az élelmiszeráfa Romániában, már messzebbről is megéri elindulni vásárolni.
A magyar vásárlókat is csábítják a román hipermarketek: konkrétan már Debrecenben is szórólapokat osztanak, hogy minél többen menjenek a határ túloldalára vásárolni (a legközelebbi partiumi nagyváros, Nagyvárad 75 kilométerre van).
Az RTL Híradónak nyilatkozó vásárlók szerint a magyar boltokhoz képest féláron vehetnek tartós élelmiszereket, például chipset, sört. A tészták is olcsóbbak: olyan, Magyarországon gyártott tésztát is kapni, ami a határ túloldalán kevesebbe kerül, mint nálunk.
24 helyett 9
Júniustól lépett életbe Romániában az élelmiszerek áfacsökkentésére vonatkozó törvény. Június 1-jétől minden élelmiszer után az eddigi 24 helyett csak 9 százalékos áfát kell fizetni.
Korábban csak a kenyérnél volt ilyen alacsony az áfakulcs, de a román parlament nemrég kiterjesztette minden élelmiszerre. A többi árunál is tervezik az áfacsökkentést, a hírek szerint 24-ről 20- vagy 19 százalékra vághatják vissza az áfakulcsot.
Az olcsóbb beszerzés lehetősége több, határ menti településen lakó magyar családot a romániai boltokba csábíthat majd - jósolta még áprilisban az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Vámos György szerint a fogyasztói árakon kívül általában a nemzeti valuták aktuális árfolyama valamint az üzemanyag-költségek is befolyásolják a bevásárlóturizmus alakulását.
Az OKSZ főtitkára szerint, ha a román piacon jelentősen mérséklődik a termékek áfatartalma, és a Magyarországon jellemző 27 százalékos kulcsnak csupán a harmada terheli majd a romániai árucikkeket, az eddiginél több család dönthet úgy, hogy hétvégente néhány kilométerrel arrébb intézi nagybevásárlásait, esetleg összekötve egy turisztikai programmal. Ezek a kiadások nem a hazai költségvetést gyarapítják majd - jegyezte meg. Attól ugyanakkor a főtitkár szerint nem kell tartani, hogy a nagy áfakülönbség miatt elharapózik a feketézés az itthoni élelmiszerpiacon. A magyar piacon az online pénztárgéprendszer és az élelmiszer-szállítmányokat regisztrációs kötelezettség alá vonó elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer eleve alaposan megnehezítheti a feketézők dolgát - mondta.
Mit éri meg a határ túloldalán vásárolni?
A Pénzcentrum információi szerint jellemzően tartós élelmiszerekért éri meg utazni. Akár úgy is, hogy több család összefog, de egy kisbuszt telepakolva is jól jöhetünk ki.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Kaufland diszkontlánc aktuális romániai katalógusában például olyan árakat találhatunk (forintra átszámítva), mint
- 8 tojásos Gyermelyi tészta (250g) 174 forint
- Sunny Fries mirelit burgonya (450g) 153 forint
- Tibi Retro csoki (90g) 205 forint
- Univer ketchup (470g) 237 forint
- After Eight csokoládé (200g) 542 forint
- Nestlé Smarties drazsé (38g) 104 forint.
- Pepsi üdítő (2,5l) 349 forint
Információink szerint leginkább
- tésztát, rizst,
- lisztet, cukrot
- olajat, ecetet
- ketchupot, mustárt
- chipseket
- csokoládét, édességet
- üdítőket
- söröket
- röviditalokat
- müzlit
- fűszereket
- kávét
- energiaitalt
- mogyorókrémet hoznak haza a bevásárlóturisták.
A Pénzcentrumnak több "rutinos" vásárló is úgy nyilatkozott, hogy a minőség azért meglehetősen különbözik. Néhány nagy nemzetközi márka kivételével (például kólák, csokik) az az általános tapasztalat, hogy érezhetően gyengébb a romániai boltokban kapható termékek minősége.
Ugyanakkor Erdélyben is van olyan üzletlánc, amelyik jelentős részben Magyarországon előállított termékeket forgalmaz.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége
- Befejezi egy legenda
- Atomreaktorok fejlesztéséről is megállapodott Magyarország Japánnal
- Itt van Izrael válasza a Benjamin Netanjahu és védelmi minisztere elleni elfogatóparancsra
- Kutatás: az amerikaiak többsége szívesen látna több elnökjelöltet is a viták során
- Hatalmasat drágult a kenyér, akárcsak a péksütemények