Adatvédelmi incidensről értesítette ügyfeleit a Kifli.hu.
Fogvatartottaktól vett vért is exportáltak az NDK-ból nyugatra, a politikai elítéltekkel végeztetett kényszermunkának pedig az Ikea mellett az Aldi és a Volkswagen is a haszonélvezője volt az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagát kezelő hivatal (BStU) új kutatása szerint.
A börtönáru az osztályellenségnek - A kelet-nyugati kereskedelem és az állambiztonság 1970-1989 című tanulmány szerint a keletnémet vérellátó szolgálat a Stasi két börtönében is vett vért raboktól. A kényszer-véradás révén előállított készítményeket az egészségügyi minisztérium úgynevezett központi exportirodája egy svájci kereskedőnek adta el devizáért. A vérkészítményeket a bajor vöröskereszt vásárolta meg - írta szerdai számában a Die Welt.
Tobias Wunschik, a BStU történészének tanulmányát feldolgozta az ARD közszolgálati televízió Report Mainz című magazinműsora is, amelynek a bajor vöröskereszt megerősítette a Stasi-iratok alapján rekonstruált adásvételt. Több évtized távlatából nem lehet megállapítani, hogy a munkatársak ismerték-e a készítmények eredetét - jegyezték meg közleményükben, hangsúlyozva, hogy "ma senki nem vásárolna vérkészítményt egy diktatúrától".
Az már korábban kiderült, hogy a nyolcvanas években az Ikea svéd bútorgyártó cég keletnémet megrendeléseit politikai foglyok dolgoztatásával teljesítették. Wunschik kutatásai szerint ez nem volt elszigetelt eset. Az NDK-val több száz nyugatnémet cég is üzletelt, és számos társaság gyártatott termékeket az országban.
A nyugatnémet cégeknek igen előnyös volt az együttműködés az NDK-val, mert olcsó volt az ottani munkaerő, nem voltak nyelvi korlátok és a földrajzi távolság sem volt számottevő. "Nagyon sok termékben volt benne fogvatartottak munkája", a kizárólag foglyok kényszermunkájával előállított árucikkek forgalma pedig évente "legkevesebb 200 millió nyugatnémet márkát tett ki" - idézte a Die Welt a történészt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az Aldi diszkontlánc az egyik legnagyobb keletnémet állami iparvállalatnak, a szászországi Thalheimben működő ESDA harisnyagyárnak adott megrendelést. A munkára a közeli hírhedt Hoheneck női börtönből is vezényeltek ki rabokat. A két Aldi-vállalat, az Aldi Nord és az Aldi Süd az ARD megkeresésére megerősítette, hogy kapcsolatban álltak a harisnyagyárral. Hangsúlyozták, hogy nem tudtak a fogvatartottak dolgoztatásáról.
A Stasi-levéltár anyagából kimutatható, hogy a Volkswagen is haszonélvezője volt a kényszermunkának. A nyugatnémet autógyártó a ruhlai gépjármű-elektronikai gyárral állt kapcsolatban, egyebek között a Golf modellhett gyártatott fényszórókat a türingiai üzemben, ahol kényszermunkások is dolgoztak. A Voklswagen közölte, hogy nem voltak értesülései a megrendelt alkatrészek előállításának körülményeiről.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!







