Mélyponton a drágulás üteme Szlovákiában, az élelmiszer-kategóriák 40 százalékát már olcsóbban lehet kapni a boltokban, mint egy éve. Ez a magyar vásárlókat is vonzza.
Hiába nyer valaki a lottón vagy kaparós sorsejegyen nagyobb összegű nyereményt, addig el is kell jutni, hogy a Szerencsejáték Zrt. azt kifizesse. Ez pedig nem minden esetben zökkenőmentes. Nagy összegű nyereményért (200 000 - 5 000 000 forint) ugyanis dedikált lottózókban lehet csak jelentkezni, itt kell igényelni a pénzünket. Ez azonban szülhet galibákat, egy kisebb településen ugyanis hamar kiderülhet, hogy pénz állt a házhoz, de olyan eset is előfordulhat, hogy a Szerencsejáték Zrt. alapos indokkal eláll a kifizetéstől. Sorra vettük, mit érdemes tudni a "nagy összegű" nyeremény igényléséről, kifizetésének módjáról, és a buktatókról.
Az utóbbi hetekben többször is beszámoltunk róla, hogy József, aki több millió forintot nyert a lottón, mai napig nem kapta mega pénzét. Ügyében nyomoz a rendőrség, és amíg az le nem zárul addig nem is számíthat a pénzre. Az ügy apropóján annak jártunk utána, hogyan és hol fizetik ki a nagy összegű nyeremeényeket, és kiderítettük azt is, milyen esetekben nem köteles a Szerencsejáték Zrt. nyereményt fizetni.
Ha nyersz, az még csak a kezdet
Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy nagyobb nyereményösszegek esetén hová kell fordulni a nyertesnek, azaz milyen módon juthat hozzá a pénzéhez.
- mondta el a Pénzcentrumnak a Szerencsejáték Zrt. Ezekben az esetekben tehát egyáltalán nem kell várnunk a kifizetésre, azonban "nagy összegű (200 ezer - 5 millió forint közötti), a jelentős összegű (5 000 001 és 100 millió forint közötti), továbbá a kiemelten nagy összegű (100 millió feletti) nyeremény kifizetése érdekében nyereményigénylést kell benyújtani" - tudtuk meg a társaságtól.
Ezek közül személyesen azonban csak a "nagy összegű" nyeremény esetében kell eljárnunk, azaz ha nyereményünk 200 ezer és 5 millió forint közé esik. Mégpedig úgy, hogy
- hívta fel lapunk figyelmét a Szerencsejáték Zrt. Mindez azt jelenti, hogy több millió forint nyereménnyel arccal, a környezetünket akár nem is ismerve kell leadni a nyereményigénylést.
Mindez pedig azt is jelenti, hogy egy kisebb településen vagy egy faluban nagyon könnyen és nagyon hamar kiderülhet, ki, mekkora nyereményre tett szert. Ennek okán meg is kérdeztük a Szerencsejáték Zrt.-t, mit ajánlanak a nyereményüket így igénylő játékosaiknak, továbbá kíváncsiak voltunk arra is, hogy az egyes lottózóknak milyen személyi, technikai apparátust kell biztosítaniuk "nagy összegű" nyeremény igénylésékor. Sajnos azonban ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ a társaságtól, azt viszont megtudtuk, hogy nagy nyeremények estén:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- A játékosnak a Szerencsejáték Zrt. saját üzemeltetésű lottózóját kell felkeresnie, ahol a lottózóban dolgozó értékesítők szakszerű tájékoztatást adnak;
- A játékosnak a nyeremény igénylésére a sorsolás, illetve a fogadási esemény napjától követő 90 napos jogvesztő határidőn belül van lehetősége, az úgynevezett Nyereményigénylési nyomtatvány kitöltésével;
- A Nyereményigénylési nyomtatvány benyújtásakor a nyertes átvételi igazolás, illetve a kaparós sorsjegy bevonásra kerül;
- Fontos, hogy a nyeremény csak az átvételi igazolás birtokában, annak átadásával vehető fel;
- A nyereménykifizető és a nyereményigénylést átvevő értékesítőhely nem köteles vizsgálni, hogy a bemutató az átvételi igazolást jogosan vagy jogtalanul tartja-e birtokában.
Ha sikeres a nyomtatvány kitöltése, akkor a társaság a nyeremény igénylését követően haladéktalanul köteles a nyeremény kifizetéséhez szükséges intézkedéseket megtenni, a nyeremény átadását 30 napon belül biztosítani. Fontos azt is tudni, hogy a játékos a nyereményigénylést nem csak személyesen terjesztheti elő, hanem lehetősége van képviselő közreműködését is igénybe venni, illetve természetesen lakhelyétől távolabbi lottózó felkeresése is biztosított számára.
Nem kell mindig fizetniük
A bevezetőnkben taglalt József esete kapcsán kíváncsiak voltunk arra is, hogy milyen esetekben nem köteles a Szerencsejáték Zrt. kifizetni a nyereményt, valamint hogy jelenleg hány olyan esete van a társaságnak, ahol valamilyen oknál fogva "problémás" a nyereménykifzetés. Bár utóbbi kérdésünkre egzakt számokat nem kaptunk, azt sikerült kiderítenünk, hogy a
Ilyen esetek például, ha kiskorú személy vesz részt a játékban, ha egy játékos SMS-ben játszott, de nincs a birtokában a játékhoz használt telefonkészülék vagy SIM kártya, illetve ATM-en keresztüli játék esetén nincs a játékos birtokában a játék feladásához használt bankkártya. Emellett a társaság abban az esetben sem fizeti ki a nyereményt, ha az adott nyereményigényléssel kapcsolatosan hatósági zárolás/lefoglalás áll fenn. József esetében ez utóbbi dolog áll fenn, de mint láthatjuk, több olyan eset is van, amikor egy vélt nyertes hoppon maradhat.
(Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Azonnali döntések sora született meg az iráni tragédia után
- Tippeljen, hány politikus ötéves karrierje kezdődik meg a választás után!
- Irán 5 napig gyászol - van már ideiglenes államfő is
- Érkeznek a részvétnyilvánítások az iráni elnöknek
- Verőcei hajókatasztrófa - Őrizetben a nagyobbik hajó kapitánya
- Újra adhat el benzint Oroszország