A dupla rendelés a Wolt felhasználói által leginkább kért újítások egyike.
Bajban vannak a gyümölcstermesztők: alig találni embert, aki leszednáé a termést, külöföldről sem jönnek már. Van, ahol az ingyenes szedd magad akció jelenti a megoldást.
Félő, hogy munkaerő hiányában akadnak olyan területek, ahol a fán marad a termés - írja a Zoom.hu. Az egyik szabolcsi almatermelő szerint jó, ha a szükséges munkaerő-állománynak a 30 százalékát össze tudja szedni. Óránként egyébként 850 forintot fizetne annak, aki hajlandó gyümölcsöt szedni, de ennyiért nem sokan jelentkeznek.
- tette hozzá.
Egy Békés megyei pálinkafőző társaságnál is hasonlóan nyilatkozott, ők a cégnél dolgozók családtagjait szeretnék bevonni a munkába. Ledó Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Zoom.hu-nak kifejtette, hogy már két éve gondot jelent bizonyos helyeken embert találni. Úgy fogalmaz, munkaerő még csak lenne az országban, ám annak jelenléte nem esik egybe azzal a területtel, ahol a munkákra szükség lenne. Békés megye egyes részein nehéz embereket találni, mint ahogyan az észak-keleti országrészben is vagy Borsod keleti részében, de például Csongrád Szeged közeli részén már sokkal jobb a helyzet.
Most azzal próbálkoznak gazdák, hogy a munkaerőt a szedés helyére szállítják, de 50-80 kilométernél messzebbről ez sem éri meg, így ezzel is csak részben lehet orvosolni a problémákat. A külföldi munkaerőben sem bízhatnak a termesztők:
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Továbbra is súlyos a tegnap meglőtt szlovák miniszterelnök állapota - a nap hírei
- Furiosának még jogosítványa sincs
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal