Alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit a Pénzcentrumról.
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember kap most 10 ezer forint értékű utalványt.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy ez a harmadik olyan alkalom, amikor - a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően - lehetőség van a nyugdíjasoknak ilyen formában segíteni.
Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, az utalványokat március 15-e előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában. Mint mondta, az utalványokat először Budapesten, majd Pest megyében, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják, a cél, hogy az utalványokat április közepéig minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa.
A posta szóvivője hozzátette: az értékküldeményként érkező Erzsébet-utalványokat személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postán kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult. Panulin Ildikó elmondta még, hogy 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt négy darab kétezer forintos és két darab ezer forintos címletben kapják meg a nyugdíjasok. A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kap.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Háromféle légvédelmi rendszert is kap Ukrajna a németektől
- Váratlan lépés a Falkland-szigetek hovatartozásáról szóló vitában
- Két jó hírt is kaptak az új autót vásárlók
- A hangyák hozhatnak áttörést a kullancsok elleni harcban
- Nukleáris hadgyakorlat lesz az ukrán határnál
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül